Fotó;Országgyűlés;Semjén;Budapest Pride;

- Parlament - Meghívták Semjént a Budapest Pride-ra!

A városligeti beruházás, a közbiztonság helyzete is szerepelt ma az országgyűlés napirendjén, de változik a nemzetiségi választások több szabálya és szóba került Semjén Zsolt meghívása a fővárosi melegfelvonulásra. 

Vejkey Imre KDNP-s képviselő Semjén meghívásával kapcsolatban azt mondta: az unióban szándékosan összekeverik a melegek jogait a nemzeti kisebbségben élők jogaival, amelyekért pártja kiáll. 

Velkey szerint pártja tartja magát az egyén háboríthatatlan szabadságát biztosító alapelvhez, szexuális irányultságtól függetlenül, így, mint mondta, mindenkit megillet a jog, hogy részt vegyen a felvonuláson. 

A keresztény politikus emellett felhívta a felvonulók figyelmét: jogaikat addig gyakorolhatják, amíg azzal másokét nem sértik. 

A képre kattintva galéria nyílik!

FOTÓK: TÓTH GERGŐ

Az MSZP-frakció presztízsberuházások helyett háromszázmilliárd forintos alap létrehozását javasolja a devizahitelesek megsegítése érdekében - jelentette be az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.