MSZP;Kunhalmi Ágnes;Magyar Bálint;

Kunhalmi Ágnes elfáradt, kimerült. Fotó: K2 Press/Népszava.

- Kunhalmi kimerültsége miatt került kórházba

Idegkimerültsége van Kunhalmi Ágnesnek – erősítették meg a Népszavának az index.hu információját. A portál azt írta, a szocialista politikushoz hétfő délelőtt mentőt kellett hívni a Képviselői Irodaházhoz, mert rosszul lett. A 32 éves Kunhalmit a mentőkocsiban megvizsgálták, majd az egyik fővárosi kórház sürgősségi osztályára szállították. 

Lapunk úgy értesült, hogy a politikus az elmúlt napokban/hetekben rengeteget dolgozott, fizikailag és szellemileg is teljesen kimerült, elfáradt.

Ismert, Tüttö Kata mellett Kunhalmi az egyik jelölt az MSZP budapesti elnöki posztjára, s az elmúlt időszakban – túl a két választási kampányban játszott aktív szerepén – erre készülve kampányolt, gyűjtött aláírásokat a főváros szocialista szervezeteiben.

Molnár Zsolt, az MSZP eddigi budapesti elnökének lemondása után Kunhalmit esélyesnek tartják a legerősebb szocialista szervezet, a fővárosi vezetésére. A szocialisták csütörtökön tartják a budapesti küldöttgyűlést, ahol a fővárosi elnököt megválasztják.

Kérdés, hogy Kunhalmi, aki addigra minden bizonnyal elhagyhatja a kórházat, rosszulléte után is elindul-e a posztért és adott esetben vállalja az egyébként igen megterhelő feladatot. Forrásaink erre nem tudtak választ adni, azt mindenesetre jelezték, gyengültek Kunhalmi esélyei.

A kórházba került szocialista képviselő az elmúlt napokban végig ott volt az őszi önkormányzati választásokról szóló egyeztető tárgyalásokon is, amelyen még a korábbi főpolgármester-jelölt Horváth Csabát sem hívták meg.

Az MSZP, a Demokratikus Koalíció és az Együtt-PM tárgyalásain az elmúlt napokban újabb főpolgármester-jelölt neve került elő: Magyar Bálinté. Úgy tudjuk, a szocialisták mellett az egyik tárgyaló fél támogatja az SZDSZ volt oktatási miniszterének jelölését, de a harmadik fél még nem mondott igent Magyarra.

Az egykori demokratikus ellenzéki Magyar Bálint az elmúlt időszakban aktivizálódott; a Magyar polip - A posztkommunista maffiaállam című általa szerkesztett kötet átfogó elemzést adott a második Orbán-kormány működéséről.

Elfogadta a városligeti építési szabályzatot a Fővárosi Közgyűlés hétfői ülésén. A szabályzat egyik alapját képezte a Liget Budapest projekt, amely a képzőművészet, az építészet, a néprajz, a zene és a fotográfia múzeumainak elhelyezését tervezi a Városligetben, már ma is ott működő múzeumok és egyéb közintézmények mellé, a közpark teljes rehabilitációjával együtt.