közmunkások;közfoglalkoztatás;

- Csak a statisztika szintén nő a közfoglalkoztatottak száma

Több mint 40 milliárd forintot még hozzátesz az idei közfoglalkoztatási összeghez a kormány - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (munkaerő-piaci és képzési államtitkára az M1 Ma reggel című műsorában.

Hozzátette: ezzel teljesülhet az az elvárás, hogy átlagosan napi szinten 200 ezer ember tud dolgozni a közfoglalkoztatás keretében.

Az átlagos napi szint egyébként azt is jelentheti, hogy a közmunkások egy-két hónapig dolgoznak, nem feltétlenül nyolc órában, az év hátralévő részében a 22 ezer 800 forintos segélyből kell megélniük.

Az Országgyűlés ma megkezdi a devizahitelek rendezését célzó törvényjavaslat tárgyalását. A döntés akár már most pénteken is megszülethet.