Ukrajna;Gazprom;

- Ellenőrzi a Gazprom az ukrán gázszállítást

A Gazprom figyelemmel kíséri a földgáz fordított irányú szállítását Ukrajnának, és korlátozásokat vezethet be azon európai cégek esetében, amelyek ebben részt vesznek – jelentette ki az orosz állami energetikai cég vezérigazgatója. Alekszej Miller közölte: ha az derülne ki az európai országokban lévő mérőállomások adataiból, hogy a Gazprom uniós partnerei visszafordítják a keletről nyugatra menő földgázt, és azt Ukrajnába juttatják el, akkor lehetséges, hogy korlátozásokat vezet be a társaság az ezzel foglalkozó európai cégekkel szemben. (Magyarországon keresztül is jelentős mennyiségű gáz jut Ukrajnába, naponta több mint kilencmillió köbméter.)

Ukrajna szerdán tett javaslatot az Európai Uniónak, hogy kezdjék meg a fordított gázszállítást Szlovákián keresztül, évi 30 milliárd köbméteres mennyiségben – írta a Vedomosztyi című orosz napilap online változata. Kijevben arra számítanak, hogy szeptember elsején megkezdhetik a szállítás.

A Gazprom vezérigazgatója azt is elmondta, hogy az európai államok megkezdték a földgáztárolók feltöltését, ezekben öt milliárd köbmétert terveznek elhelyezni. Miller szerint nagy a valószínűsége annak, hogy a tél folyamán Ukrajna a területén átmenő vezetékből gázt fog kivenni. Hozzátette, hogy a föld alatti tárolók feltöltése „nem mentesít teljes mértékben az ukrajnai tranzittal kapcsolatos kockázatoktól”.

A Wall Street Journal szerint Miller úgy fogalmazott: habár az európaiak még nem érzékelik a problémát, de Ukrajna nem pumpál elég gázt a földalatti tárolókba, ami akár már a következő hónapokban problémát okozhat.  Oroszország 2009 telén arra hivatkozva zárta el az ukrán gázcsapokat, hogy szerinte Ukrajna lopott az Európai Unióba irányuló földgázból. Miller szerint ami egyszer megtörtént, az újra megtörténik. A cégvezető úgy látja: Ukrajna nem élné túl a következő éveket orosz gáz nélkül.

Alekszej Miller kijelentette: a Gazprom és az Európai Bizottság érdekei egybeesnek, mindketten arra törekszenek, hogy diverzifikálják a gázszállítási útvonalakat, garantálják a stabil gázszállítást és Európa energiaellátási biztonságát. Megjegyezte: az észak-európai uniós országok energiabiztonsága erősebb, köszönhetően az alternatív szállítási útvonalaknak – az Északi Áramlat és a Jamal-Európa gázvezetéknek –, míg a dél-európai országoké sokkal sérülékenyebb.

Trükközik a kormány a paksi atomerőmű bővítését megalapozó hatástanulmányokkal, ha vannak egyáltalán. Emellett a kormányzat továbbra is azt állítja, hogy olcsón termelnek majd áramot az új paksi reaktorok. Az eddig közzétett számítások szinte mindegyike minimum a jelenlegi árak megduplázódását vetíti előre, amit a hazai fogyasztók lesznek kénytelenek megfizetni, mert az Európai Unió vélhetően nem engedi majd "szétporlasztani" a költségeket.