Seszták Miklós;Együtt-PM;

- Feljelentést tesz Seszták Miklós ellen az Együtt-PM

Költségvetési csalás gyanúja miatt feljelentést tesz az Együtt-PM pártszövetség Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter ellen  - közölte Juhász Péter társelnök budapesti sajtótájékoztatóján vasárnap.

 Mint mondta, sajtóhírek szerint Seszták Miklós még ügyvédként a 2000-es években közreműködött több száz cég létrehozásában, majd eltüntetésében és ezzel megkárosította a költségvetést. Azt mondta: két év alatt közel hatszáz céget jegyeztek be ukrán állampolgárok adatai felhasználásával, de ezek a cégek nem végeztek valós tevékenységet, pár év múlva jelentős adóhátralékkal megszűntek.

Hozzátette: azt várják a minisztertől, hogy adjon magyarázatot ezekre a hírekre, és ha igazak a vádak, akkor Seszták Miklósnak le kell mondania. Meg kell vizsgálni azt is, hogy azokat a pénzeket, amelyek elosztásáért Seszták Miklós felel, valóban fejlődésre fordítják, vagy ezeket is "eltemethetik" - mondta Juhász Péter.

A kormánytól az ügyben azt várják, hogy feddhetetlen embereket bízzanak meg a fejlesztési pénzek elosztásával, de szerintük Seszták Miklós nem ilyen.  Juhász Péter ezt követően feltett egy táblát a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Fő utcai épületére, amelyen az állt: "dr. Seszták Miklós ügyvédi iroda, cégtemetés, adóelkerülés, kábelmutyi".

Az Index.hu csütörtökön írt arról, hogy az Orbán-kormány új fejlesztési minisztere évekig volt részese olyan vállalkozások alapításának, amelyek szinte kivétel nélkül cégtemetőkben végezték rövid és kevéssé átlátható működésüket. Seszták Miklós az ügyvédi titoktartásra hivatkozva nem nyilatkozott a lapnak - áll a cikkben.

Hétfőn és pénteken folytatja rendkívüli nyári ülésezését a parlament, a képviselők egyebek mellett elfogadhatják a kabinet bankszanálásról és kormányzati szerkezetátalakításáról szóló javaslatait, de módosíthatják a földtörvényt és az elektronikus sportfogadás szabályait is.