X_Foci VB 2014;nyolcaddöntő;Brazília;Chile;Neymar;Alexis Sanchez;

David Luiz kitörő öröme, avagy a braziloknak: tovább! Fotó: Europress/Getty Images/Buda Mendes

- Brazília negyedszer is megállította a chileieket

Óvatosan vezette fel Luiz Felipe Scolari a chileiek elleni nyolcaddöntőt, s ahogy kezdetét vette Belo Horizontéban az összecsapás, igazolódott is a brazil kapitány félelme. A vörös-kékek mintha a múltban elszenvedett összes séreleméért, közte a három vb-kiesésért (amikor Chile története során továbbjutott csoportjából, mindig a selecao jelentette számára a végállomást) most akarna elégtételt venni.

Vezetést mégis a kezdeti szorongatásból kiszabadult házigazda ért el egy szöglet után, a 18. percben. Neymar bal oldali sarokrúgását a rövid kapu előterében Thiago Silva megcsúsztatta, a hosszú közelében pedig David Luiz és Mena csatájából a labda a kapuban kötött ki. Elsőre úgy tűnt, hogy a brazil bekk térddel segítette azt a kapuba, az ismétlések alapján azonban egyértelművé vált, hogy a menteni igyekvő Mena lábáról pattant saját kapujába.

Chile nem sokat teketóriázott, megint nekiesett az ellenfélnek, szorongatott, szorongatott, ám Hulk hathatós segítsége nélkül nem tudott volna helyzetet kialakítani. A Zenit szélső támadóját ezúttal a bal oldalra vezényelte Scolari. Marcelo a saját 16-osuknál bedobta Hulknak a labdát, aki röviden tette vissza a feladónak, lecsapott rá Vargas, középre adott Alexis Sáncheznak, aki Thiago Silva lába alatt és Júlio César keze mellett finoman gurított a kapuba (1-1).

Ezek után újfent a brazilok erőltették a támadásokat, de jobbára csak szögletekig, szabadrúgásokig jutottak, komoly ziccer nem alakult, a másik oldalon is csupán Alexis köténypassza után, de a védők blokkolták Vargas lövését, s ezzel véget is ért az első félidő.

Nem volt rossz a meccs, az iram lüktető volt, egyszer az egyig, másik pillanatban a másik kapu előtt zajlott játék, akadtak szép megmozdulások, de mindez nem volt elmondható a második játékrészről. A hibája után görcsösen akaró Hulk ugyan bevette Bravo kapuját, ám a balról jövő beadást a karja segítségével készítette le magának.

Ezen kívül szenvedés volt az egész. A brazilok rájuk egyáltalán nem jellemző ívelgetéssel próbálkoztak, a chileiek meg érezték, hogy nagyon menni előre nem túl biztonságos, így aztán csapkodó, zaklatott „nem játék” alakult ki.

A nulla Fred helyére beállt Jo lábában ott volt a gól, de luftot rúgott, a 84. percben Hulk két pompás csel után tornáztatta meg Bravót, előtte Júlio Césarnak mondhattak társai bravót, amint egy Isla-Vidal kényszerítő után Charles Aranguiz vette célba a kapu bal oldalát.

Elkerülhetetlen volt a hosszabbítás.

Elképzelhetetlennek tetszett, de a kétszer 15 perces hosszabbítás alulmúlta a második félidőt. Chile védekezett, a brazilok meg bizonyították, hogy egyedül Neymar idézi a régi nagyokat, sehol egy Ronaldo cipőjének sikálására méltó csatár, sehol egy Ronaldinho vagy Zico féle irányító, a fedezetsorban még egy Gilberto Silvához mérhető középpályás sincs, s habár Marcelo nem rossz, de nem egy Roberto Carlos. A 120. percben Pinillia kis híján eltörte a keresztlécet, megmentve a házigazdát a totális csődtől.

A büntetőket Brazília kezdte, David Luiz a kapu jobb oldalába lőtt.

Pinilla jött, aki az imént egész jól célzott, most sehova se: középre tartó labdája elakadt Júlio Césarban.

Willian válaszol mellé gurította.

Alexis Sánchez is hibázik! César-nak bravúr se kellett. Chilének kettőből semmi!

Marcelo emelt lövésébe Bravo beleért, de nem hárított.

Aranguiz kiméletlen! 2-1.

Hulk jött. És középre erőből, ész nélkül lőtt. Bravo lába mentett.

Két-két kihagyott büntető.

Diaz egyenlített: 2-2.

Az ötödik kör jön.

Neymar érkezett. Magabiztosan a jobb alsóba helyezett.

Jara kapufára bombáz és – a kapu előtt keresztbe pattant a labda.

Negyedszer is a brazilok jelentik a chileiek számára a végállomást.

Brazília a nyolc között, pedig nem érdemli meg, hogy ott legyen.

Brazília-Chile 1-1 (1-1)

Nyolcaddöntő, Belo Horizonte, 58 170 néző. Jv.: Howard Webb (angol).

Brazília: Júlio César - Daniel Alves, David Luiz, Thiago Silva, Marcelo – Fernandinho (Ramires, 72.), Luiz Gustavo – Oscar (Willian, 106.), Neymar, Hulk – Fred (Jo, 64.).

Chile: Claudio Bravo - Isla, Silva, Medel, Jara, Mena - Aranguiz, Vidal (Pinilla, 88.), Diaz - Sánchez, Vargas (F. Gutierrez, 56.).

Gól: David Luiz (18.), illetve Sánchez (32.).

Sárga lap: Hulk (.), Luiz Gustavo (60.), ill. Mena (16.), Silva (41.).

Kiállítva: -

Statisztika

 63           Veszélyes akció          52

23            Összes lövés, fejes      13

13            Kaput eltalált lövés, fejes        5

573 (69 %)      Összes passz    593 (72 %)

28            Szabálytalanság           23

15            Szerelés     11     

2            Les     3

9            Szöglet   5

136            Futómennyiség (km)    145

49            Labdabirtoklás (%)     51

Sértő skandálás miatt megszakították Tomislav Nikolic szerb elnök Vitus-napi beszédét, amelyet a koszovói Gazimesztánon, az 1389-es rigómezei csata áldozatainak emlékművénél mondott volna el - számolt be a szerbiai B92 televízió.