Tudomány;Műsormagazin;energia;fény;anyag;

Fotó: Thinkstock, Gettyimages.

- Anyagteremtés fényből

Az Imperial College London és a Max-Planck- Institut Kernphysik kutatói elképzeltek egy kísérletet, amellyel anyagot lehetne létrehozni fényből.

Ezt szakmai körökben lehetségesnek tartják 1934 óta, amikor ezt elméletben kidolgozták. Az akkori hipotézis szerint lehet kreálni úgy elektront és pozitront, hogy ütköztetnek egymással két fényrészecskét, két fotont. Elméletileg leírták a folyamatot, de laboratóriumban eddig nem kísérletezték ki, nagy részben azért, mert nagytömegű magas energiájú részecskére lett volna hozzá szükség.

A Nature Photonics-ben olvasható leírás szerint a technológia fejlődésével ez már megoldhatóan alkalmas technológia, amivel meg lehet valósítani két foton ütköztetését és az anyag létrehozásával reprodukálni azokat az alapvető folyamatokat, amelyek lezajlottak a világegyetem keletkezésének első száz másodpercében.

A kísérlet, ha sor kerül rá, két fázisban zajlik le:az elsőben egy nagy teljesítményű lézer felgyorsítaná az elektronokat, míg csaknem elérik a fény sebességét,majd ezeket ráirányítanák egy aranylemezre,hogy létrejöhessen a látható fénynél milliárdszor nagyobb energiájú foton-nyaláb. A következő szakaszban ezt az arany nyalábot ráirányítanák egy kis aranyhenger belső felületére, amelyen előzőleg létrehoztak egy termikus sugárzású mezőt, amely a fotonokéhoz hasonló fényt generál. A fotonoknak ekkor ütközniük kellene ezzel a fénnyel és elektronokat,valamint pozitronokat kellene létrehozniuk.

Ferenc Ferdinánd merénylőjének elfogásában döntő érdemei voltak egy Szarajevóban élő magyar borbélynak: Marossy Károly kapta el Principet a gyilkosság után, egyúttal megakadályozta, hogy a feldühödött tömeg meglincselje. Marossy  egyike volt azoknak a civileknek is, akik  a másik, kudarcot valló merénylő, Nedeljo Cabrinovic után ugrottak a folyóba.