rendkívüli ülés;Fővárosi Közgyűlés;önkormányzati választási rendszer;

- Szocialista indítványra rendkívüli ülés lesz a Városházán

Rendkívüli ülés tart pénteken a Fővárosi Közgyűlés, a testület összehívását kilenc szocialista és egy független képviselő indítványozta egyebek mellett az önkormányzati választási rendszer módosítása miatt. A budapest.hu oldalon közzétett meghívó szerint péntek este hét órakor kezdődik a testület rendkívüli ülése.

A dokumentumhoz mellékelt kérelem szerint a közgyűlés összehívását azzal indokolták az indítványozók, hogy az önkormányzati választási rendszer módosítása "jelentős hatással lesz a fővárosi önkormányzat működésére, továbbá Budapest hosszú távú, homogén, egységes rendezőelvek mellett történő fejlődése is veszélybe kerülhet".

A kockázatok feltárása és az érintett Fővárosi Közgyűlés javaslatának megfogalmazása érdekében az ülés összehívása halaszthatatlan, a közgyűlés döntésének elmaradása miatt az önkormányzatot súlyos hátrány érheti - olvasható a június 11-ei keltezésű kérelemben.

Az összehívást azzal is indokolták, hogy a hírek szerint a fővárosi önkormányzat gazdasági társaságait - a Főkert kivételével - állami tulajdonba akarja venni a kormány. "Ezeket a híreket sem a kormányzat, sem a főváros vezetése nem cáfolta meg, ezért az ügy hordereje miatt javasoljuk egy egységes önkormányzati álláspont kialakítását" - írták. Ugyancsak szükséges szerintük álláspont kialakítása egyes minisztériumok vidékre tervezett költöztetése miatt.

A kérelmező képviselők a közgyűlés májusi és júniusi munkatervében szereplő ügyek megtárgyalását is javasolják. A Tarlós István főpolgármester által jegyzett meghívóban az olvasható, hogy a közgyűlés összehívását indítványozó képviselők az indítványban napirendet nem jelöltek meg, írásbeli előterjesztést nem nyújtottak be. Az indítványban szerepelő első két témakör - törvénymódosítás, fővárosi gazdasági társaságok állami kézbe vétele - nem tartozik önkormányzati jogkörbe, a közgyűlésnek kompetenciája nincsen. Az indítvány alaki és tartalmi hiányosságai miatt elvileg nem alkalmas közgyűlési tárgyalásra - olvasható a dokumentumban.

Tarlós István ugyanakkor tájékoztat arról is, hogy a Fővárosi Közgyűlés következő rendes ülését jövő hétfőre hívja össze. Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője június 11-ei budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: nyílt háborút folytat Budapest ellen az Orbán-kormány, a módosított önkormányzati választási rendszer választási csalással ér fel. Tüttő Kata, az MSZP fővárosi frakcióvezető-helyettese pedig akkor azt közölte: indítványt nyújtanak be, hogy Tarlós István főpolgármester hívjon össze rendkívüli közgyűlést.

A parlament június 10-én fogadta el az önkormányzati választási rendszer módosítását: ennek alapján átalakul a Fővárosi Közgyűlés, amelynek a következő ciklusban már a főpolgármester mellett a 23 kerületi polgármester és 9 listás képviselő lesz a tagja. A listáról a kerületek lélekszáma alapján súlyozva osztják ki a mandátumokat.

A mandátumának befejeztével távozó, MSZP-s Herczog Edit után a Demokratikus Koalíció politikusát, Niedermüller Pétert választotta meg szerdán a képviselőcsoport kincstárnokának az Európai Parlament (EP)szociáldemokrata frakciója - derül ki a képviselőcsoport közleményéből.