árvíz;Románia;Bulgária;

- Turistákat menekítenek ki Bulgáriából

A román hatóságok 29 turistát  szállítanak haza Bulgária árvíz sújtotta részéből - jelentette be vasárnap a román belügyminisztérium.

Raed Arafat államtitkár elmondta, hogy a Bulgária fekete-tengeri partvidékét csütörtökön este elöntő áradás mintegy 273 román állampolgárt érintett, akik közül 29-en igényeltek a hatósági segítséget arra, hogy hazatérhessenek. A többiek egy része már szombat éjszaka visszatért Romániába, mások viszont úgy döntöttek, hogy folytatják az üdülést.

Az államtitkárnak nem volt tudomása arról, hányan határoztak úgy, hogy nem szakítják meg a bulgáriai vakációzást.

Heves esőzés következtében víz öntötte el csütörtök este Várna kikötővárost és a bolgár tengerparton több üdülőtelepét, aminek következtében legalább tizenketten meghaltak, köztük két gyermek.

Bulgária a román turisták egyik közkedvelt célországa. Az áradás idején a román külügyminisztérium információi szerint mintegy ezer román turista tartózkodott a kelet-balkáni országban. Az árvíz sújtotta helyszíneken mintegy 273 román turista volt, egy részüknek el kellett hagyniuk elöntött szállásukat.

Becslések szerint legalább 300 millió font (több mint 110 milliárd forint) kárt okozhat elmaradt bevételek formájában a brit gazdaságnak Anglia gyors kiesése a brazíliai labdarúgó-világbajnokságról. Anglia válogatottja két elvesztett mérkőzéssel, pont nélkül már a csoportszakaszban kiesett, amire 1958 óra nem volt példa.