cselgáncs;

- Cselgáncs GP - öt magyar még versenyben

A vasárnapi 22 magyar cselgáncsozóból öten vannak még versenyben az első olimpiai kvalifikációs Budapest Grand Prix-n.  Az 50 alkalommal megrendezett Hungária Kupát felváltó, 100 ezer dollár összdíjazású viadal második napján a férfiaknál a felső négy, a nőknél a felső három súlycsoport szerepel a programban. 

Férfi részről a +100 kilogrammban vb- és Eb-második Bor Barna intésekkel verte a világbajnok japán Kamikava Dajkit, ezzel továbbment a nyolc közé. Súlycsoporttársa, Péntek Zoltán egy vereséggel zárt.

A 81 kilós kategóriában Ungvári Attila és Köller Milán egy-egy győzelem után búcsúzott, Krizsán Szabolcs és Csoknyai László viszont két-két sikerével bejutott a negyeddöntőbe.

A 91 kilósoknál Vér Gábor, Ohát Zalán és Kersics Dávid hamar búcsúzott, az idén Európa-bajnoki bronzérmes Tóth Krisztián ugyanakkor két győzelemmel bekerült a legjobb nyolc közé, azaz legrosszabb esetben is vigaszágon folytathatja majd. Száz kilogrammban Cirjenics Miklós, Fogasy Gergő és Ömböli Renátó összesen két győzelemmel fejezte be szereplését.

A nőknél 70 kg-ban Hegedűs Dóra beverekedte magát a nyolcaddöntőbe, ám ott kikapott, Salánki Evelin, Siroki Ibolya és Mohácsi Szandra pedig rögtön kiesett.

Egy kategóriával feljebb (78) Czanka Bernadett és Diviki Barbara egy vereséggel zárt, a kétszeres Európa-bajnok Joó Abigél erőnyerőként a 16 között kezdett, és vazaarival ment tovább. A +78 kilósok egyetlen magyarjának, Bodó Bernadettnek csak egy mérkőzés jutott.

A Papp László Arénában 53 ország 407 dzsúdósa verseng.

Az MSZP azt javasolja a kormánynak, hogy halassza el a hétfői zárószavazást a paksi hitelszerződés ügyében - mondta Burány Sándor, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke vasárnap a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján. A politikus szerint nagy horderejű ügyről van szó, amelyről csak a Költségvetési Tanács véleményének ismeretében lehet döntést hozni.