úszás;Balatonfüred;Gyurta Gergely;

Gyurta Gergely, a nyíltvízi úszók 10 km-es Európa Kupájának győztese a futam végén Balatonfüreden, a Magyar Úszás Napján 2014. j

- Magyar-lengyel párharcok a nyíltvízi Ek-n

Magyar-lengyel párharcokat hozott az európai szövetség nyíltvízi úszó Európa Kupa-sorozatának második, balatonfüredi versenye: a férfiaknál Gyurta Gergely győzött Mateusz Szawrymowicz előtt, míg a nőknél Natalia Charlos 1,5 másodperccel megelőzte Risztov Évát. Hosszú Katinka élete első 10 kilométerén a tizedik helyen végzett.

A Magyar Úszás Napján megrendezett Ek-viadalon - a hazai szövetség tájékoztatása szerint - ideális körülmények várták az úszókat, hiszen eltérően az elmúlt évi, csaknem 30 fokos vízhőmérséklettől, ezúttal 22 fokos volt a Balaton. Ez leginkább Gyurta Gergely teljesítményén látszott: míg tavaly a magyar versenyző a viadal során napszúrást kapott, és heveny rosszulléttel küzdött a célba érés után, most szinte végig vezetve, magabiztos győzelmet aratott a férfiak 10 kilométeres számában.

Az ezüstérem Mateusz Szawrymowicznak jutott: a lengyelek 1500-as világbajnoka nagyot hajrázott, de 15 másodperccel az ifjabbik Gyurta mögött ért célba, harmadikként pedig a sorozat első, izraeli állomásán diadalmaskodó francia Damien Cattin Vidal végzett, néhány méterrel előzve meg Rákos Patrikot.

"Múlt héten, Rómában sajnos a vihar miatt elmaradt az ezerötszázas számom, azaz nagyon az volt bennem, hogy most jó iramot szeretnék úszni, és ez sikerült is - mondta Gyurta Gergely. Hozzátette, nagyon örül, hogy győzött, remek verseny volt, össze sem hasonlítható a tavalyival: ilyen vízben sokkal könnyebb a dolguk.

A nőknél gyakorlatilag végig együtt haladt a mezőny, az utolsó kétszáz méteren húzott el az első három versenyző a többitől. A hatalmas hajrát végül a lengyel Natalia Charlos bírta a legjobban, bár a verseny kiélezettségére jellemző volt, hogy Risztov Éva csupán másfél, Olasz Anna pedig további másfél másodperccel később ütötte meg a célpanelt.

"Jó úszás volt, elégedett vagyok: tökéletesek voltak a körülmények, bár mindig ilyen vízben lehetne úszni - nyilatkozta a versenyt követően Risztov Éva. Az eredmény most másodlagos, az a legfontosabb, hogy olyan ritmusban sikerült végigúszni a versenyt, amilyenben eltervezték - tette hozzá. "A berlini Európa-bajnokságra még jobb formában leszek. Várom már az Eb-t, egyáltalán nem féltem magam" - jelentette ki.

Olasz Anna - aki egy éve szintén egy leheletnyivel Risztov Éva mögött ért célba, akkor másodikként - ugyancsak elégedett volt a teljesítményével.

"Jól ment, a végén éppen az hiányzott, amivel eddig még nem foglalkoztunk: gyorsítani a hajrában. Ez nem ment, de nem is baj, ezt majd Berlinben kell tökéletesen csinálni, és ott menni is fog" - mondta.

Az olimpiai bajnok Risztov Éva (b) és Olasz Anna a nyíltvízi úszók 10 km-es Európa Kupájának eredményhirdetésén Balatonfüreden. Fotó: Kovács Anikó/MTI

Az olimpiai bajnok Risztov Éva (b) és Olasz Anna a nyíltvízi úszók 10 km-es Európa Kupájának eredményhirdetésén Balatonfüreden. Fotó: Kovács Anikó/MTI

Kiemelt figyelem övezte a világbajnok Hosszú Katinka szereplését, aki életében először vállalkozott egy 10 kilométeres versenyre. Hat kilométerig meglepően jól állt, az élmezőnyben haladt, azután viszont, kissé visszacsúszott.

"A hatodik fordulónál bekerültem a darálóba. Kaptam két hatalmasat, lenyomtak a víz alá, és az volt a félelmetes, hogy alig bírtam feljönni, a mezőny egy része a szó szoros értelmében elúszott fölöttem - idézte fel első "igazi" nyíltvízi élményeit. Hozzátette: utána "elvesztette a fonalat", meg is kellett állnia, és az etetőstégen álló edzők integettek, hogy merre kell úsznia. "Kedvesek voltak, mert egyedül már nehezen tájékozódtam..." - mondta.

Hosszú Katinka hozzátette, hogy ezek után már nem volt annyira izgalmas a verseny, miután végleg lemaradt, de mindenképpen végig akart menni, és ez gond nélkül sikerült is neki. "Nem készültem el az erőmmel, de azért maradok a medencénél. Megnyugtatóbb azt a csíkot látni a fenekén, és jobb, ha ott van az a kötél köztem és a többiek között."

Hosszú Katinka egyébként a tizedik helyen végzett összesítésben, a magyar bajnokságban pedig negyedik lett.

A Magyar Úszás Napjának keretében rendezett Samsung Olimpiai Úszófesztiválon csaknem 3500 lelkes rajongó úszta le a budapesti világbajnokság jegyében kitűzött 2021 méteres távot, köztük a Jövő Bajnokai program összes kiválasztottja: több mint 300 sárgadresszes fiatal, továbbá a magyar szeniorok, illetve a magyar válogatott több tagja, így Cseh László és Verrasztó Evelyn, valamint a múlt nagyjai közül a négyszeres olimpiai bajnok Darnyi Tamás is.

Nyíltvízi Európa Kupa, 2. állomás, Balatonfüred (10 km):

    --------------------------------------------------------
    férfiak:
1. Gyurta Gergely (magyar) 1:59:17.21 óra
2. Mateusz Szawrymowicz (lengyel) 1:59:32.27
3. Damiel Cattin Vidal (francia) 2:01:04.54

    nők:
1. Nathalia Charlos (lengyel) 2:12:17.95 óra
2. Risztov Éva 2:12:19.64
3. Olasz Anna 2:12:21.02

Kétszázan gyűltek össze Farkasházy Tivadar balatonszárszói házának kertjében, hogy napjaink ügyes-bajos dolgairól hallgassanak meg előadásokat.