Szlovákia;neonácik;Nyitra;

- Eljárás neonácik ellen

Újabb gyanúsítottjai vannak a rendőrségnek a nyitrai Mariatchi bár elleni támadások ügyében. Egyelőre mindegyik szabadlábon van - írta cikkében a bumm.sk a Sme napilapra hivatkozva.

További személyeket gyanúsítottak meg a szilveszteri támadással kapcsolatban. Eddig az ügyészség hat személy ellen indított eljárást a tavaly októberi támadás miatt, garázdaság és testi sértés vádjával. Ők a bár több vendégét még azután is rugdalták, miután azok a földre rogytak.

Az esetet a térfigyelő kamerák rögzítették, amit a Sme hozott nyilvánosságra.

Az októberi támadást még egy súlyosabb követte szilveszterkor, ekkor a bár tulajdonosára, Radovan Richtárikra támadtak, akinek eltörték a lábát. Ebben az ügyben három gyanúsított szerepel, akiket négytől tíz évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetnek.

Jelenleg minden gyanúsított szabadlábon védekezhet. Az ügy vizsgálatának elején több a nyitrai járási ügyészség több hibát is vétett, a főügyész, Jaromír Čižnár ezért leváltotta annak vezetőjét, Vojtech Ernestet.

Riasztó adatokat tett közzé az ENSZ. Világszerte több mint 50 millió ember kényszerült elmenekülni lakhelyéről. Ez azt jelenti, hogy a második világháború óta nem volt olyan sok menekült a világban, mint most.