kártérítés;jótékonyság;Hunvald-ügy;

FOTÓ: BIELIK ISTVÁN

- Jótékony célra ajánlja fel Hunvald a kártérítéseit

Jótékony célra ajánlja fel Hunvald György azokat - az esetenként több százezer forintos összegeket -, amelyeket újságok illetve tévék ellen indított személyiségi jogi pereiben kártérítésként megítél neki a bíróság. Erről a volt MSZP-s erzsébetvárosi polgármester Facebook-oldalán számolt be csütörtök reggel.

Azt írta: "a <<fantasztikus>> köztévé híradóját látva és tapasztalva, hogy újra olyan fényképekkel illusztrálták a híradójukat, ami miatt már számtalan személyiségi jogi pert veszítettek képmás megsértése címén, úgy döntöttem, hogy ettől a naptól fogva megindított perek kártérítési összegét a kerületünkben működő szeretetszolgálatok működésére és olyan kerületi alapítványok számára ajánlom fel amely a kerületünkben élő szegény családokat és gyermekeket támogatják."

Hunvald végül arra biztatta szimpatizánsait a közösségi oldalon: "Szurkoljatok, hogy minél többet mocskolódjanak, mert annál többet segítenek ezek a jobboldalinak nevezett valamik a valóban rászoruló kerületieknek!!!:)))))"

Ismert, kedden folytatódott a Hunvald-per a Kúrián, ahol a volt polgármester a kétezer éve élt ókori filozófus-politikus Cicerót idézte harmadfokon folytatódó büntetőperében. "Ha azt akarjuk, hogy az erőszak megszűnjék, akkor szükségképpen a jognak kell érvényesülnie (...) ha azonban a bíróságokat megvetik vagy felszámolják, szükségképpen az erőszak fog uralkodni" - idézett a volt MSZP-s politikus. A tárgyalás jövő kedden folytatódik, ítélethirdetés pedig július elsején várható.

A Szegedi Ítélőtáblán tavaly októberben kihirdetett nem jogerős ítélet egyébként az elsőfokú végzéssel egyezően a VII. kerületi ingatlanügyekben felmentette Hunvaldot a maffiavádak alól, továbbá több vádpontját enyhítették is. Hunvald - akit a minap az MSZP erzsébetvárosi szervezetének elnökévé választottak - korábban a Kúria jogerős ítéletétől tette függővé jövőbeni politikai szerepvállalását. Tény, hogy a kerületi elnöki poszt elnyerése még nem jelenti azt, hogy a szocialisták őt indítanák az őszi önkormányzati választáson polgármesterként, de erős "belépő" a jelöltséghez.

"Most legalább könnyebb" - utalt Botka László arra, hogy milyen nehéz politikai helyzetben járt legutóbb a Hét Olajfa Egyesület rendezvényén. Az MSZP ideiglenes elnöke szerint hiába írja meg ötvenszer a Magyar Nemzet, pártjának akkor sincsen vége. Sőt, megkezdődött a munka, amely során nemcsak tisztújításra készülnek, de alapjaiban változtatnak az MSZP szervezeti struktúráján is. "Sok mindent elölről és alulról kell kezdenünk" - fogalmazott a szegedi polgármester, aki szerint pártjában is érzik ezt a felelősséget.