Venezuela;

- Kitálalt a menesztett miniszter

Nicolás Maduro alkalmatlan az elnökségre – állítja egyik leváltott minisztere. Venezuela elnöke, a tavaly elhunyt Hugo Chávez utóda négy tárcavezetőjét is lecserélte. Egyikük, Jorge Giordiani tervezési miniszter kitálalt az államfőhöz címzett nyílt levélben.

"Fájdalmas és riasztó látni, hogy egy olyan elnök áll az ország élén, aki képtelen az irányításra, nem mutat fel vezetői képességeket, semmi másra nem telik képességeiből, mint a nagy előd, Chávez tetteinek másolására” – írta a többi között a tervezési miniszter, aki már 15 éve állt a posztján, de Maduro magyarázat nélkül menesztette.

A nemzeti légitársaság vezetője került a légiforgalmi intézet élére, az intézet vezetőjét az élelmezésügyi tárca élére állította az államfő. Új embert nevezett ki a felsőoktatási minisztérium élére is.

A volt tervezési miniszter 25 oldalon keresztül sorolta Chávez utódának hibáit, egyebek mellett azzal vádolva az államfőt, hogy eltékozolja a nemzeti javakat.

Jól fogy Hillary Clinton új könyve. Az első héten már több mint százezer példány kelt el a volt külügyminiszter, szenátor és First Lady memoárjából. Clinton új könyvében a State Department élén töltött évekről számol be, s nagyszabású kampányt indított, országjárásra indult a kötet népszerűsítésére.