MSZP;Fidesz;gázüzletág;

- MSZP: Így kaszált százmilliárdot Orbán haverja

Az MSZP követeli, hogy "a fideszes haverok" azonnali hatállyal vonuljanak ki a gázüzletágból, és a 2010-es szintre pótolják vissza a magyarországi tározókban lévő gáz mennyiségét - közölte az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Tóth Bertalan azt mondta, "a fideszes haverok" miatt nincs megfelelő mennyiségű gáz a tározókban. Kifejtette: a kormányzat segítségével évekig arra hivatkozva hoztak be olcsó gázt Ausztriából, hogy az a tározók feltöltésére kell, de ez hazugság volt, mert a behozott gázt továbbadták haverjaiknak, akik offshore cégeken keresztül jelentős haszonnal adták el azt.

Hozzátette: így "kaszált" több mint százmilliárd forintot Garancsi István, Orbán Viktor miniszterelnök jó barátja és "házi pénztárnoka". Úgy folytatta, hogy az ukrán-orosz gázárvitáról ugyan nem a Fidesz tehet, de azért a nagyobbik kormánypárt a felelős, hogy a gáztározókban nincs elegendő mennyiségű gáz. 

Elmondta, 2010-ben ebben az időszakban 4,5 milliárd köbméter gáz volt a tározókban, most alig több mint 2 milliárd köbméter van. Tóth Bertalan elismerte, hogy nyáron nincs szükség annyi gázra, szerinte azonban a most hiányzó mennyiség télen sodorhatja veszélybe a családok fűtését. Mint mondta, a Fidesz ellopta a magyar emberek energiabiztonságát.

A frakcióvezető-helyettes beszélt arról is, hogy ha "Garancsi és társai" nem adták volna sokkal drágábban tovább a készletezésre behozott olcsó gázt, akkor az most tíz százalékkal olcsóbb lehetne.

Tóth Bertalan szerint Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter azon bejelentése, hogy a gázüzletág nem lesz nonprofit, azt jelenti, hogy "a fideszes offshore haverok" továbbra is seftelhetnek a gázzal állami segítséggel, lefölözve a hasznot.

Fidesz: az MSZP ne riogasson

Magyarország gázellátása jelenleg biztonságban van, "ezt a szocialisták is tudják, mégis hazudnak, a közvélemény megtévesztésével és riogatással akarnak hangulatot kelteni". - reagált közleményben a Fidesz.

A kormánypárt hangsúlyozta: az ország felkészült arra a helyzetre is, ha az orosz, illetve ukrán fél nem teljesítené a gázszállításra vonatkozó szerződéses kötelezettségét. Az alternatív szállítási útvonalak, a hazai termelés és a - kormány döntésének köszönhetően immár - állami kézben lévő hazai földgáztározókban tárolt gáz egyaránt garantálja a zavartalan gázellátást - írták.

A Fidesz szerint mindez nem így volt a szocialisták kormányzása alatt, amikor e nemzetstratégiai vagyont is "külföldiek kezére játszották át", veszélyeztetve ezzel az ország gázellátását.

A helyszínen meghalt az a motoros, aki teherautónak ütközött Mátészalka határában szerda délelőtt - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.