marihuána;Albánia;Tirana;

- Elfoglalták Európa marihuána fővárosát

Az albán rendőrség két napig tartó harcok után elfoglalta Lazarat városának nagy részét. A települést az európai kontinens vadkender-fővárosának is nevezik. A rendőröket hét elején gránátvetőkkel várták, s lövéseket is leadtak rájuk. Végül sikerült behatolniuk a fővárostól, Tiranától 200 kilométerre délre található településre. A biztonsági erők golyóálló autókkal és páncélosokkal vették körbe Lazaratot. 

Artan Didi rendőrfőnök azt közölte, hogy „bűnözők egy csoportja” túszul ejtette a kisváros néhány lakosát. Amikor a megpróbáltak elfogni egy feltételezett kábírtószerkereskedőt, egy rendőr megsérült. Ismeretlenek közben megtámadták egy a razziáról beszámoló albán televíziós társaság munkatársait, s kirabolták őket. Ezt követően a rendőri erők létszámát ötszázról nyolcszázra emelték.

Az akcióban eddig hat személyt vettek őrizetbe, s 10 ezer vadkender ültetvényt semmisítettek meg. A razziát addig folytatják, amíg teljesem meg nem semmisítik a marihuána készletet. Ugyanakkor közlések szerint a rendőrök továbbra sem tudták a teljes várost elfoglalni. Egyes házakból továbbra is tüzelnek rájuk. Feltételezések szerint azokról az épületekről lehet szó, amelyeket fegyverraktáraknak használtak – közölte az AP hírügynökség. A tiranai belügyminisztérium felszólította az 5000-es város lakóit, hogy az akció végéig ne hagyják el házaikat.

Lazarat már több mint egy évtized óta az albániai maffia egyik fellegvára. 2004-ben az alvilág megtámadott egy olasz helikoptert, amely feltételezések szerint meg akarta semmisíteni a vadkender ültetvényeket. Becslések szerint Lazaratban évente 900 tonnányi kábítószert állítanak elő, melynek értéke 4,5 milliárd euró. Ez az albán éves GDP körülbelül egyharmadának felel meg. Az albán kormány az utóbbi évben fokozottan próbál fellépni a szervezett alvilág, a kábítószerkereskedők ellen. Albánia az egyik legjelentősebb marihuána-előállító állam Európában. Egyben az Ázsiából és Latin-Amerikából behozott drog tranzitországa.

Az Egyesült Államokbeli Georgia államban kivégeztek egy halálra ítélt gyilkost.