LMP;árfolyamkülönbözet;Kúria-döntés;

- LMP: a bankok fizessék az árfolyamrésből eredő különbözetet

Az LMP képviselői törvényjavaslatot nyújtanak be annak érdekében, hogy a pénzintézetek az év végéig értesítsék a devizahiteleseket arról, hogy az árfolyamrés miatt mekkora pluszpénzt szedtek be tőlük és ezt az összeget fizessék is vissza – ezt Csárdi Antal, a párt fogyasztóvédelmi és vállalkozásfejlesztési szakszóvivője jelentette be Schiffer András frakcióvezetővel közösen tartott hétfői sajtótájékoztatójukon.

A Kúria hétfői, devizahitelesek ügyében hozott döntésére reagáló javaslat szerint az adós dönthet úgy is, hogy a pénzt ne visszafizessék számára, hanem azzal csökkentsék a fennálló tartozását.

Schiffer András kérdésre válaszolva közölte, hogy indítványuk a folyamatban lévő ügyekre vonatkozik. A már lezártak esetében azt várják, hogy a kormány álljon elő egy javaslattal, amelyik azok kárvallottjaival foglalkozik – tette hozzá. Az LMP társelnöke arra emlékeztetett, hogy pártjuk korábban javaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy a devizalapú ügyletek során ne lehessen a bírói utat megkerülni, de azt a parlament plenáris ülésén „lesöpörték”. A Kúria döntését elemezve viszont kijelentette, hogy az egyoldalú szerződésmódosítások és az árfolyamkockázat ügyében a bíróságnak kell mérlegelnie azt, hogy tisztességtelen volt-e az ügylet. Ez viszont csak azok esetében lehetséges, akik bírósághoz tudnak fordulni, mert akik végrehajtható közjegyzői okiratot írtak alá, azok el vannak zárva a bírói úttól – hívta fel a figyelmet.

Véleménye szerint most itt az alkalom támogatni az LMP ebben az ügyben benyújtott javaslatát. Hozzátette, újra beterjesztik azt az indítványukat is, amelyik szerint a devizalapú hitelek esetében csak jogerős bírói ítélet birtokában lehetne végrehajtást kezdeményezni. A Kúria hétfői jogegységi határozatában kimondta, a devizahiteleknél alkalmazott árfolyamrés tisztességtelen, az árfolyamkockázat tisztességessége azonban csak akkor vizsgálható, ha a pénzintézet nem megfelelő tájékoztatása miatt az átlagos fogyasztó számára a szerződés erre vonatkozó része nem érthető.

Az egyoldalú szerződésmódosítás lehetősége pedig nagyon szigorú feltételekhez kötött - közölték.

Az Együtt-PM arra szólítja fel a kormányt és a parlamenti pártokat, hogy fogadják el az a szövetség politikusai által készített törvényjavaslatot, amelyik alapján a devizahiteleknél visszamenőlegesen is az MNB középárfolyamát kell alkalmazni – erről Pápa Levente beszélt hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.