1956;mártírok;

- Tiltakoznak a mártírok hozzátartozói

Ötvenhatos mártírok több hozzátartozója tiltakozott az 1956-os mártírok emléknapján a Hősök terén hétfő este megrendezendő Omega- és Scorpions-koncert ellen.

A közleményben - amelyet Nagy Imre unokája, Jánosi Katalin mellett Maléter Pálné, Maléter Pál özvegye és Szilágyi Júlia, Szilágyi József leánya is aláírt - úgy fogalmaznak "tiltakozunk a durva, kegyeletsértő kormányzati rendezvény" ellen.
Kifejtették: ahogy október 6., úgy június 16. is nemzeti gyásznap. Az aradi vértanúk emléknapját sem keresztelik át a béke napjára, a Batthyány-emlékmécsesnél sem rendeznek az egykori miniszterelnök halála alkalmából táncmulatságot "vagy Aradon, az emlékműnél Madonna-koncertet október 6-án" - tették hozzá.
"Június 16. Nagy Imre és mártírtársai kíméletlen meggyilkolásának, a hazáért hozott áldozatának, vértanúhalálának emléknapja, mely semmiképp sem lehet a +szabadság napja+ és a gyásznapon semmiképp sem táncolhatnak-vigadhatnak katartikus gyászszertartásuk helyszínén!" - hangsúlyozták.
 A közlemény szerint "embertelen és sértő" (ahogy egy kormányzati alkalmazott említette:) "örömünnepet" rendezni a gyászszertartás helyszínén. "Ez történelmünk fontos eseményeinek hazug átírására tett gyalázatos kormányzati kísérlet, mely újabb bizonyítéka a regnáló hatalom otromba érzéketlenségének" - fogalmaztak.
 Az aláírók "minden jóérzésű magyar hazafit" és az említett zenekarokat arra kérik: ne sértsék meg Nagy Imre, Maléter Pál, Gimes Miklós, Szilágyi József, Losonczy Géza, és az összes 1956-os mártír emlékezetét. "Hajtsunk fejet, emlékezzünk csendben, méltó módon hőseinkre, vértanúinkra!" - olvasható a közleményben.

 Kiemelt figyelmet fordít a jövőben a magánorvosok ellenőrzésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az Észak-alföldi Régió három térségében, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a regionális adó főigazgatóság sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.