Kedélyes félhomályban, a Művész kávéházban folyt laza beszélgetés a készülő filmről. „Gyerekkoromban filmrendező akartam lenni, aztán elkeveredtem a színészethez és ott ragadtam. De a rendezés megmaradt. Először amatőrfilmeket készítettem, aztán tv-filmeket rendeztem, végül 48 éves koromban eljutottam egy nagyfilmhez – idézte fel múltját Kern András - Jött egy „félfilm” Koltay Robival, és végül 17 év telt el, mire újra rendezhettem. Vámos Miki feljött hozzám egy este, megkérdeztem, hogy nincs-e valami jó története, mert én egyáltalán nem tudok történetet írni. Elmesélt egy történetet, ami nem tetszett, aztán egy másikat, ami nagyon tetszett. Ő megírta, aztán átírtuk egy kicsit, majd még egyszer, pályáztunk, megint átírtuk és ma megint át fogjuk írni. Filmes körökben mondják, hogy filmet nem is lehet írni, csak átírni. Az utolsó másodpercig ez folyik, még a vágásnál is. És utána levetítik annak a néhány nézőnek, hiszen tudjuk, hogy nagy a moziba járási divat manapság”
Vámos Miklós története egy Joseph Hellerrel való találkozásából született. Az Egyesült Államokban járt, és részt vett a Yale egyetemen Heller előadásán. A szervezők bemutatták őt az amerikai írónak. „Heller megkérdezte tőlem: írtál-e már szép, vidám darabot a halálról?” Mondtam, hogy nem. És regényt? Azt sem. Akkor Te még nem vagy kész – mondta. Ő írt egy szép, vidám regényt a halálról, de nem lett vele kész, mert meghalt. Hazajöttem, megírtam a történetet, de az amerikai ötlet, hogy valaki meghal, de előtte szépen gondoskodik a családjáról, az itthoni poszt-szocialista világban nem működött. Írtam belőle egy háromoldalas novellát és el is felejtettem. És akkor jött Kern András, aki elmondta, hogy szeretne még egy filmet forgatni, amiben ő lenne a rendező, a forgatókönyvíró és a főszereplő. Három szerep érdekelte: karmester, pilóta és orvos. A karmester a Sztracsatellában megvolt, a pilótához azonban sok repülő kellett volna, maradt az orvos. Joseph Heller áldásával.
Helyben vagyunk. „Az elsőt, akinek a regényébe belenyúltam és színdarabot írtam belőle, úgy hívták, Joseph Heller, a darab pedig a 22-es csapdája volt – veszi át Kern, aki a Vígszínház 1979-ben bemutatott előadásában a főhőst, Yossarian kapitányt alakította. Most egy daganatos betegeket gyógyító sebészt játszik, aki egy napon megtudja, hogy ő is rákos. „Akkor elsötétül a történetünk, de nem nagyon, lehet, hogy nem is örökké, marad benne elég, sárm, humor. Mivel ez az orvos nem akarja, hogy nagyon sajnálják, elhatározza, hogy elrontja az ő viszonyait. A sötét téma ellenére nézhető, szerethető, nézőbarát történetet szeretnénk”.
Fotó. Kern András és Eszenyi Enikő
„Nagy adomány számomra, hogy újra Andrissal forgathatok” – mondta a színes kalapban, sötétkék szemüvegben beviharzó Eszenyi Enikő, felidézve a Sztracsatella közös élményét – „A feleségét játszom a filmben. Most már jobban köt magához, előzőleg a szeretője voltam. (Kern közbeszól: A következőben anyám leszel!) Nagyon rejtélyes ez a karakter, de ez csak a végén derül ki. Egy folyamatosan bomló házasságot kell finoman ábrázolni. Bírónő vagyok. Éppen tegnap hívtam fel a ruhapróba előtt Selmeczi Melindát, aki ügyvéd,hogy milyen táskákat és egyéb kiegészítőket vegyek magamhoz. Mire azt mondta, hogy egy bírónőnél A4-es táska és minimum öt kiló irat van. Egészen együtt éreztem ezekkel a hölgyekkel.”
Ragályi Elemér operatőr bevallotta: még fogalma sincsen arról, milyen lesz a képi világa a filmnek. „Azt próbálom majd bemutatni a nézőnek, hogy honnan lehet a legjobban látni ezt a történetet”- mondta, hozzátéve, hogy ennyi év és ennyi filmmel a háta mögött még mindig a „néző kíváncsisága” hajtja.”A színésznő mindig nagy biztonságban van, ha Ragályi fényképezi, mert biztosan nagyon szép lesz”- biztatta Eszenyi Enikő.
A Joseph Heller-kapcsolat újra és újra visszatér Önnél. Még a Casting minden című filmben is a 22-es csapdájából van a telefonjelszó: „Segíts neki, segíts neki”. Önnek egyfajta belső késztetés a fekete humor iránti vonzalom? – kérdezem Kern Andrástól.
„Valószínűleg ilyen alkat vagyok. Sokan féltenek ettől a filmtől is. Mondják, hogy ne lássunk a filmben sebet, vért, ne mondják ki, hogy rák. Ne dugjuk be…magyarán ne legyen „vad”. Én viszont szeretem, ha egy kicsit vadak a dolgok. Nem nagyon, inkább úgy „középre belőve.” A feketehumorhoz pedig mindig vonzódtam. Ha megkérdezik tőlem egy „életinterjúban”, hogy mi a kedvenc könyvem, akkor vagy Salinger Seamour: bemutatás című könyvét vagy a 22-es csapdáját válaszolom. Ez valószínűleg azért van, mert a legolvasósabb korszakomban, úgy 15 és 32 éves korom között szinte mindig modern amerikai prózát olvastam. Ők pedig szeretik a fekete humort, a halállal kapcsolatos dolgokat, a pszichoanalitikust. Malamud, Mailer, Updike, Vonnegut: megőrültem értük. Ők nem félnek például egy hóhérról írni, Truman Capote megírta a Hidegvérrelt, meg azt is, hogy miként cicázott homoszexuálisként Marilyn Monroe-val.
-Stracsatellának az volt a központi kérdése, hogy „hol rontottam el”. Más megközelítésben megjelenik-e az új filmjében?
-Itt inkább az a kérdés, hogy „jól csinálom-e, amit csinálok”, mert a főhős belefog egy nagy-nagy vállalkozásba, kicsit olyanba, mint amikor kijön Gloster, a későbbi III. Richárd a színpadra, és azt mondja: „Elhatároztam, hogy gazember leszek”. És ezt véghez is viszi, és megmondja nézőknek: én most borzasztó dolgokat fogok elkövetni az erkölcs, a család, a rend, a munkahely, a jó viszonyok, a barátság, a szépség, a jóság, a törvénytisztelés és minden ellen. És persze van benne jócskán kétely, hogy jól csinálta-e.
A filmben Kern András ismét zenélni fog, egy „botcsinálta orvos zenekarral”, és mániája Presser Gábor Gondolj rám című dala. Ezért is kapta a film ezt a címet. Természetesen Presser lesz a film zeneszerzője.
A filmet várhatóan jövő áprilisban mutatják be. Kern szerint április 1-én…
