EU;Ukrajna;Jan Tombinski;

- Nemsokára teljesülhet Kijev álma

Alig két hét múlva, június 27-én kerülhet sor az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási megállapodás aláírására, jelentette be egy nemzetközi fórumon az Európai Unió ukrajnai nagykövete, Jan Tombinski. 

Az UNN ukrán hírügynökség, internetes oldala, az unn.com.ua beszámolója szerint Tombinski hangsúlyozta, hogy a társulási megállapodás nyilvános dokumentum, bárki megtekintheti azt, semmiféle titkos, rejtett dolog nincs benne. A nagykövet úgy fogalmazott, hogy a megállapodás aláírása jelképes dolog, amely megnyitja az utat a ratifikáció előtt. Hozzátette, hogy addig is semmi sem gátolja az ukrán kormányt abban, hogy még az aláírást megelőzően hozzálásson a reformokhoz.

Mint ismeretes, a polgárháborúba torkollt ukrán válság azzal kezdődött, hogy tavaly novemberben Viktor Janukovics elnök bejelentette az EU-Ukrajna társulási és szabadkereskedelmi egyezmény aláírási előkészületeinek felfüggesztését. Az új vezetés, a Jacenyuk-kormány és az EU március 21-én már aláírták a megállapodás politikai részét. Porosenko államfő megválasztása után azonnal jelezte, hogy legkésőbb június 27-ig alá kell írni a dokumentum gazdasági részét is, s Ukrajna kész erre.

Brüsszel az aláírás fejében azonban szerkezeti reformokat sürget.

On-line referendum segítségével döntött az olasz Öt Csillag Mozgalom (M5S) arról, hogy kivel lép szövetségre az Európai Parlamentben. A voksolást a mozgalom blogján bonyolították le. A volt komikus, Beppe Grillo euroszkeptikus pártja a Nigel Farage vezette brit UKIP-ot választotta.