Szerbia;közszféra;Blic;

Fotó: Thinkstock, Getty Images.

- Elhalasztják a bércsökkentést

A közszférában és az állami vállalatokban dolgozó mintegy 800 ezer személy bérének bejelentett csökkentését július 1-jéről elhalasztják, s valószínűleg majd szeptembertől vezetik be a szerbiai kormány döntése értelmében – jelentette a vajma.info a Blic napilapra hivatkozva. 

Addig a 60 ezer dinárnál többet kereső köztisztviselők és hivatalnokok fizetése sem változik, hiszen a lineáris csökkentés bevezetéséig érvényben marad a legnagyobb bérekre kiszabott szolidáris adó. A Blic értesülése szerint a kormány azért halasztotta el a bércsökkentést, mert még nem tudták megállapítani, mekkora károkat okoztak az árvizek.

„A 10 százalékos csökkentést előirányzó törvény elfogadását több okból is el kellett halasztani. A fő ok az, hogy az árvizek miatt nem lehet még megállapítani, mekkora megtakarításokra lesz szükség az államcsőd elkerüléséhez. Emiatt a költségvetés módosítását is halasztják akkora, amikor elkészülnek az árvízkárokkal kapcsolatos pontos felmérések” – mondta el a Blic kormányon belüli forrása.

Egy az olasz igazságszolgáltatással együttműködő maffiózó, Antonio Iovine azt közölte, nem is emlékszik arra, hány embert ölt meg első, harminc éve elkövetett gyilkossága óta. Iovinét, a nápolyi maffia, a Camorra korábbi vezetőjét, aki 14 évig rejtőzködött a hatóságok elől, 2012-ben fogták el a Nápoly közeli Casal di Principében. Néhány hete döntött úgy, hogy informátorként segíti a rendőrség munkáját a maffia elleni harcban.