Szaúd-Arábia;koronavírus;

- Gyilkol a szaúdi koronavírus

Tovább nőtt a közel-keleti légúti megbetegedés MERS (Middle-East Respiratory Syndrome) nevű koronavírus áldozatainak száma Szaúd-Arábiában, a kór immár 284 ember halálát okozta, derült ki a rijádi kormány vizsgálatát követően. 

Az adatok szerint a vírus megjelenése óta 691-en fertőződtek meg A lázat, veseelégtelenséget és súlyos tüdőgyulladást okozó MERS 2012-ben jelent meg Szaúd-Arábiában, azóta diagnosztizálták már a környező országokban, és az Egyesült Államokban is. Egyelőre nincs hatékony mód a megelőzésére.Eddig is arra gyanakodtak, hogy a MERS) a tevékről terjed tovább. A New England Journal of Medicine című szaklapban most megjelent tanulmány szerzői állítják: megtalálták az állatok és a fertőzés miatt elhunyt gazdájuk szervezetében ugyanazt a MERS-vírust - írta a BBC hírportálja.

Fahad Balghunaim szaúdi agrárminiszter közölte, a tevék regisztrálása már a múlt év végén megkezdődött, de felgyorsítják a munkát. Mint mondta, az összes állatot megvizsgálják, hordozza-e a koronavírust. Helyi tevekereskedők közölték, őket még nem keresték meg a hatóságok a vizsgálatok ügyében. A Reuters májusban azt írta, Szaúd-Arábia elzárkózik több kutatóintézet felajánlásától, amely a MERS kialakulásának hátterét akarta kivizsgálni. A rijadi egészségügyi miniszter ezzel szemben azt állította, szorosan együttműködnek nemzetközi egészségügyi szervekkel a járvány kapcsán, s „a jövőben is így tesznek” majd.

Aligha számított rá Barack Obama, hogy európai körútján megállás nélkül a múlt hét végén bejelentett fogolycsere miatt kell magyarázkodnia. Az amerikai elnök a Fehér Ház kertjében személyesen jelentette be, hogy öt tálib rab átadásáért cserébe szabadon engedték Afganisztánban az utolsó amerikai hadifoglyot, Bowe Bergdahl őrmestert. A lépés, ünneplés helyett, hatalmas vihart váltott ki Washingtonban, nem csupán azért, mert az Obama-kormányzat nem tájékoztatta előzetesen a törvényhozást, hanem azért is, mert kiderült, nem kizárt, hogy Bergdahl nem háborús hős, hanem dezertőr, aki elhagyta az egységét.