Jópofa film a Fekete leves. Nem több, de nem is kevesebb. Ez annyit tesz, hogy ha valaki nem ragaszkodik megveszekedetten valamiféle érzelmi, netán igényes pluszhoz, ami a rosszfiúk kalandjait egy lépcsőfokkal az alapszínt fölé emeli, az könnyű szívvel és jól szórakozhat az előállított kalandokon.
Nekem személy szerint ugyan a helyi színek hitelesítéséhez szükséges mennyiségnél jóval többnek hatott a mosdatlan szájú indulatnyilvánítás, de ez megszokás kérdése. Különben pedig ez valószínűleg velejárója volt annak a módszernek, amely az elszabadult stílust szinte kiprovokálta.
Nevezetesen, hogy Novák Erik rendező nem csak megengedte, hanem elő is írta szereplőinek, beszéljenek úgy és azt, ami szerintük az adott helyzetben az általuk megjelenített karakterre jellemző.
És miután legfőként a magyar alvilág tagjai és néhány szerencsétlen balek, valamint pár díler tette ki a film játszó személyzetét, a legelemibb jellemzőt, a bunkó stílust alkalmazta szinte mindenki a vásznon.
Az viszont, hogy a rendező, aki maga is fontos szerepet játszott az alvilági történetben, szereplőire bízta a szituációk szöveges megoldását, határozott értéket teremtett a filmben. Hitelesek és természetesek a figurák, semmi mesterkéltség, semmi megjátszás nem zavar be.
A karakterek meggyőzőek a maguk egyszerű bunkóságában, alvilági pökhendiségében, vagy kiscserkész igyekezetében. Ez természetes humorral is jár, köszönhetően a színészek és amatőrök jól összehangolt jeleneteinek.
Novák módszere meghozta a gyümölcsét, egyfajta üdeséget és keresetlenséget a játékba. Bevallásuk szerint a szereplők mind belevittek ezt-azt a saját életükből, karakterükből is, ettől a természetességtől még akkor is nyer a film, ha a karakterek nem mondhatók árnyaltaknak vagy meghökkentőknek.
Az idei Titanicon bemutatott félkész állapothoz képest a most mozikba kerülő kész változat javára vált a vágás. Tömörebb, összeszedettebb lett a történet a hazai alvilág nagyfőnökéről, az elrabolt háromszáz millióról, az elkövető négy pszichiátriai ápoltról, az éjszaka királyát játszó senkiházi drogosról, s a szálakat mozgató főgonoszról, akinek a bosszúja az olajszőkítő múltból ered.
Novák Erik jó érzékkel egy-két mellékszállal belefűzte a kriminális sztoriba az alvilág és a politika összefonódását. Megemeli a filmet, hogy nem teljesen a kitalációk földjén, hanem itthon járunk: van korrupt magyar politikus és van korrupt magyar főrendőr.
Az alvilági játékokban jártas néző bizonyára be is tudja azonosítani, hogy ki a maffia szolgálatában álló főrendőr és ki a negyven milkával távozó honatya. Ám hogy ne legyen félreértés, egy remek ötlettel az alkotók megtoldották filmjüket.
A vége felirat mellé tucatnyi sajtóhírből vett idézettel elevenítik fel a magyar alvilág és a magyar politikai "felvilág" összefonódására utaló eseteket, lebukásokat, gyilkosságokat.
Mára a politikai korrupció őrületes méreteteket öltött, a Fekete leves nem a ma, hanem a tegnap bűnügyeiből szemezget, a tegnapelőttre utal, hogy olyan a bosszútörténetet látunk, amelynek gyökerei a kilencvenes évek olajszőkítő botrányáig nyúlnak vissza, ahol szereplői közül többen oroszul beszélnek.
A Fekete leves mulattató akció-vígjáték a sötét magyar éjszakai és nappali élet kiskirályairól, maffiózó viszonyokról, kisvadaknak számító dílerekről. Novák igyekszik drámát is belevinni, de az ennek szánt jelenetek rendre kilógnak a történetből (öngyilkosság, szakító feleség, meggyilkolt szerelmes).
Emberi sorsokról, mélységről ugyanis nem beszélhetünk a történetben. Inkább némi abszurdba hajló fekete humor képviseli a szellemet, s az enyhén cinikus végkifejlet, amely egy végítéleti jelenet után egyáltalán nem hazudik boldog véget a látszólag boldog véggel.
Novák Erik nem bajlódott a figurák árnyalásával, a maguk módján típust hoztak valamennyien, A szétdrogozott életű pszichiátriai ápolt filmes szerepében maga a rendező kissé hosszabb jelenetet szán "saját" sztorijának, mint az megérné, de Nagy Zsolt, Szabó Simon, Fátyol Hermina jól odarakja a balekok karakterét az adott helyzetekben.
Az amatőr szereplők közül Feaky D, és Herczeg Zoltán van különösen elemében. Az íróként és szerkesztőként nagy hírű Vágvölgyi B. András pedig színészi teljesítményét tekintve egyszerűen remek a nagy hatalmú maffiafőnök figurájában.
Fekete leves (***)