MSZP;ügyészség;Szenteczky János;

- MSZP: Megszüntették a Szenteczky János elleni nyomozást

Néhány héttel a Molnár Gyula elleni meghurcolási kísérlet kudarcba fulladása után a Szenteczky János ellen indított koncepciós eljárás is kifulladni látszik. Az ügyészség az úgynevezett lakásügyben a csepeli MSZP-elnök ártatlanságát állapította meg és megszüntette a nyomozást - olvasható az MSZP közleményében.

A dokumentum így folytatódik:

Az MSZP a szocialistákkal szembeni leszámolás részeként tekintett ezekre a több éve húzódó eljárásokra, így természetesen mindvégig hitt a XI. és a XXI. kerületi szocialista politikusok ártatlanságában. Az MSZP továbbra is szolidáris minden, az Orbán-rezsim által aljas politikai indokból besározott baloldali politikussal.

MSZP

A Nemzeti Összetartozás Napja a trianoni békeszerződés évfordulóján fejezi ki a nemzet egységét. Trianon rossz és igazságtalan béke volt, amelyet mindmáig élő tragédiaként tart számon minden magyar ember és közösség - írja közleményében Hiller István.