MSZP;Alkotmánybíróság;Önkormányzati törvény;Tóth Bertalan;

- Kövér László forduljon az Ab-hez a fideszes törvénymódosítás miatt!

Az MSZP-frakció Kövér Lászlóhoz fordult, azt kérve, hogy a házelnök küldje előzetes normakontrollra az Alkotmánybírósághoz (Ab) a fideszes önkormányzatitörvény-módosítást - jelentette be a szocialisták frakcióvezető-helyettese szerdán Budapesten.

Tóth Bertalan azzal indokolta a kérést, hogy a javaslat szerintük több szempontból is alkotmánysértő. 

Az új rendszerben nem közvetlenül választanák a Fővárosi Közgyűlés tagjait, miként azt az alaptörvény előírja - mondta. Idézte az alaptörvényből azt, hogy a helyi önkormányzati képviselőket a választópolgárok közvetlen szavazással választják. Márpedig a Fővárosi Közgyűlés helyi önkormányzatnak számít - érvelt, kifejtve: az új rendszerben a 23 kerületi polgármester nem közvetlen választással válna a közgyűlés tagjává, hanem polgármesteri tisztségénél fogva. 

Tóth Bertalan szerint sérül az egyenlő választójog elve is, mert míg Óbudán százezer, a budavári választókerületben húszezer választó küldhetne egy képviselőt a közgyűlésbe. Ez az aránytalanság ugyancsak az alkotmányellenes - értékelte.

Az Ab-hez a törvény elfogadása után fordulhat a házelnök - jegyezte meg.

Az ellenzéki politikus szerint a Fidesz pár hónappal az önkormányzati választás előtt azért akarja átírni a törvényt, hogy "csak ők győzhessenek". A Fidesz törvénygyártásba kezdett: azokon a területeken, ahol még nincs befolyása, gyorsan törvényt alkot - mondta Tóth Bertalan, az önkormányzati törvény mellett példaként a reklámadóról szóló előterjesztést említve.

Szerinte a választási eredmények tükrében a Fidesz attól fél, hogy Budapesten a választást nem tudja megnyeri, ezért létrehoz egy új rendszert. Tiszteletet a magyar alaptörvénynek! - üzente a Fidesznek a szocialista képviselő.

A frakcióvezető közölte: az Ab-től azt kérik, mondja ki, hogy a javaslat "jogsértő és elfogadhatatlan". A frakcióvezető-helyettes szerint a törvénymódosítás megítélése eldönti, hogy Kövér László képes-e házelnökként viselkedni, vagy ezen a poszton is "inkább pártkatona". Az Ab határozata pedig eldöntheti, Magyarország jogállam-e vagy sem - mondta Tóth Bertalan.

Lázár Jánost, a Miniszterelnökség volt és leendő vezetőjét bizottsági meghallgatása után szerdán arról kérdezte a sajtó, hogy van-e köze Sáling Gergő volt origós főszerkesztő váratlan menesztéséhez. A hvg.hu arra is rákérdezett, miért fizette vissza külföldi útjai kétmilliós költségét, ha azt szerinte jogosan használta fel. Azért, mondta, mert így elkerülhette, hogy nyilvánosságra kelljen hoznia, kikkel folytatott titkos találkozókat külföldön.