Ukrajna;EBESZ-megfigyelők;

- Életben vannak a foglyul ejtett megfigyelők

Életben vannak az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), vélhetően kelet-ukrajnai szakadárok által foglyul ejtett megfigyelői, jelentette be a szervezet főtitkára Genfben. Mint Lamberto Zannier elmondta, tudják, hol tartózkodnak, életben vannak és jól, de jelen helyzetben nem kockáztathatnak egy rajtaütést.

A diplomata leszögezte, számára az a legfontosabb, hogy az ukrajnai fegyveres válság kellős közepén elérjék a megfigyelők gyors és feltétel nélküli szabadengedését. Zennier ugyanakkor botrányosnak nevezte, hogy az emberi jogok és a biztonság ellenőrzésével megbízott szakértőket “kémnek” minősítették.

Az EBESZ május 26-án vesztette el a kapcsolatot egy megfigyelői misszióval. A négyfős - svájci, észt, török és dán állampolgárokból álló - megfigyelő csoportot Donyeck megyében tartják fogva.

Egy másik küldöttséggel múlt héten vesztették el a kapcsolatot. A szintén négy fős csoport és egy ukrán tolmács autóval utazott Luhanszk megyében, amikor Szeverodonyeck városánál feltartóztatták őket a szakadárok. Múlt pénteken az oroszajkú szeparatisták azt állították, elengedték foglyaikat, az a mai napig nem történt meg. Az egy hete önhatalmúlag kikiáltott “luhanszki népköztársaság” azt jelezte, az EBESZ megfigyelőit nem foglyul ejtették, hanem a kijárási tilalom miatt nem engedik ki őket.

Múlt héten egy harmadik, 11 fős EBESZ-csoportot is őizetbe vettek a szakadárok Donyeckben, de pár óra után elengedték őket.

Az al-Kaidával nemzetközi terrorszervezettel szövetséges, és a szíriai felkelők oldalán harcoló egységet, az an-Nuszra Frontot terrorszervezetté nyilvánította Törökország. Recep Tayyip Erdogan iszlamista-konzervatív kormánya közzétette legfrissebb listáját az ország által terrorszervezetté nyilvánított csoportokról, s azon már a szír-török határ mentén harcoló dzsihádista szervezet is szerepel.