kézilabda;vizsgálat;Veszprém;

Fotó: Juergen Schwarz, Bongarts.

- Levélben kért vizsgálatot a Veszprém az EHF-től

Az MKB-MVM Veszprém férfi kézilabdacsapata kedden hivatalos levélben kérte az európai szövetséget (EHF), hogy vizsgálja ki, mi történt a Barcelona elleni, harmadik helyért rendezett mérkőzésen a Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjében.

Fonyó Károly klubelnök az MTI-nek elmondta: a Veszprém a maga részéről is elemzi a találkozót - különös tekintettel a fehérorosz játékvezetői kettős ténykedésére -, és három, a klubtól független magyar szakembert kért fel erre.

"Semmi mást nem akarunk, csak hogy vegyenek bennünket is emberszámba, és senki se gondolja, hogy a Veszprémmel bármit meg lehet csinálni! A legérdekesebb az utolsó perc, amikor is végtelenségig támadhatott a spanyol csapat" - nyilatkozta Fonyó Károly.

Kiemelte: a 20 ezres közönség reakciója nem volt meglepő, amikor füttykoncerttel fogadta Andrej Guszko és Sziarhej Repkin bírók döntéseit.

A kölni meccs utolsó percében egy góllal vezetett a Barcelona, és akadtt olyan szabálytalanság, aminél meg kellett volna állítani az órát, de a fehérorosz játékvezetők ezt nem tették. A magyar bajnok ezzel közel 20 másodpercet veszített, ráadásul még egy gólt kapott, így a végén Nagy László hiába talált be, a katalánok győztek 26-25-re.

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Simicska Lajos maradt a nemzeti fejlesztési miniszter Magyarországon, hiszen Seszták Miklós miniszterjelölt az ő meghosszabbított keze.