Bulvár;kínai;randevú;

Fotó:Thinkstock

- Egyre több fiatal fordul randevúszakértőhöz

Érezhetően megnövekedett az igény az elmúlt években a randevú- és párkapcsolati tanácsokat nyújtó szakemberek iránt Kínában, egyre több fiatal próbál így párt találni magának. Steve Si randevúszakértő elmondta, hogy az oktatási rendszer hiányosságai és a továbbra is túlságosan tradicionális kultúra miatt a kínai fiatalok egyszerűen nem tudják, hogyan kell egy romantikus kapcsolatot kezelni. Sok esetben a partner megszólítása, randevúra hívása, az ott megfelelő viselkedés is gondokat okoz - sorolta a problémákat. 

A pszichológus végzettségű szakértő 2009-ben kísérleti jelleggel indított workshopokat Sanghajban, amelyeken hasonló kérdésekre próbált választ adni. A vállalkozás olyan sikeresnek bizonyult, hogy az elmúlt öt évben több mint másfélezer fiatalnak segített tanfolyamaival. 

A legnagyobb gond a szakember szerint az, hogy a fiatalok bátortalanok, önbizalomhiánytól szenvednek, de a helyzeten a gyakran presztízskérdésként felfogott hatalmas verseny sem segít. Az egygyermekes, családközpontú társadalomban ráadásul a szülők nyomása is óriási, akik mielőbbi házasodásra sürgetik egyetlen csemetéiket. Kínában a 27 év feletti nők és a 30 év feletti férfiak a házasodáshoz "öregnek" számítanak. A képzésre jelentkező csoportok így főképp a 20-as éveik elején és közepén járókból állnak, a férfiak túlsúlya jellemző - mondta a tanácsadó.

Si mellett ma már tucatnyi randevú-szakértőt találni országszerte, ők internetes kurzusoktól kezdve csoportos foglalkozáson át személyes tanácsadásig széles skálájú segítséget ajánlanak. Sokan az elméleti képzés gyakorlatban való kipróbálásával garantálják a sikert, megint mások akár életmód- és öltözködési tanácsokkal is segítik a hozzájuk fordulókat.

A tanfolyamok ára a csoport nagyságától és az igényektől függően változik, egy-egy háromnapos workshop jellemzően 8 ezer jüan (290 ezer forint) és 10 ezer jüan (360 ezer forint) körül alakul.

Kétes ügyletbe vitte bele és elvesztette a legértékesebb üres belvárosi telkét és egy óvoda udvarát Belváros-Lipótváros Önkormányzata - írja közleményében az MSZP.