X_Foci VB 2014;Anglia;VB;Wayne Rooney;

Fotó: Gettyimages.

- Rooney-nak sincs bérelt helye a kezdőben

Roy Hodgson angol szövetségi kapitány nem az a fajta, akit a múltbeli érdemek meghatnak. És ez alól még olyan nagyágyúk sem kivételek, mint Wayne Rooney.

Az angolok vasárnap utaztak el  Miamibe edzőtáborba, és még két előkészületi mérkőzésük is lesz a vb előtt. A kapitány a Telegraph-nak utalt arra, hogy egyelőre csak Joe Hart kapusnak és Steven Gerrard-nak, a Liverpool karmesterének biztos a helye a kezdő csapatban. Az előretolt csatárok posztjaira jelenleg az első két jelölt Rooney és Daniel Sturridge, de ez nem garancia az érintettek számára sem.

Hodgson szerint az angol közvéleménynek is meg kellene szabadulnia attól a rögeszmétől, hogy a 28 éves manchesteri támadón áll vagy bukik a háromoroszlánosok játéka. Ez ugyanis Rooney-ra is mérhetetlen terheket rak. A kapitánynak meggyőződése, hogy Wayne mindig legjobb formáját akarja kihozni, de ehhez az kell, hogy az egész csapat odategye magát.

 

Hétfőn ülésezik először Botka László választmányi elnök vezetésével az MSZP országos választási bizottsága. A szocialisták július 19-i tisztújító kongresszusáig ez a testület irányítja a pártot, miután Mesterházy Atilla elnök, illetve az elnökség több tagja is hivatalosan lemondott posztjáról. A tisztújítást a szocialista választmány rendelte el szombaton. Ezt követően Botka elmondta, hogy június 30-ig meg kell választani a helyi, valamint a megyei pártszervezetek új vezetőit, az elnöki posztra pályázók pedig elkezdhetik összegyűjteni az induláshoz szükséges 3000 támogató aláírást. Forrásaink szerint jelenleg Tóbiás Józsefet tartják lehetséges elnökjelöltnek a pártban, feltéve, hogy a választmányi elnök nem vállalja el a megbízatást.