Tudomány;Egészség;kor;életcél;

Fotó: Facebook

- A hosszú élet titka egy távoli cél kitűzése

A La Mancha lovagjának legszebb dala, az Impossible Dream (egyik magyar fordításában Távoli cél), és Szabó Lőrinc sora:  „Szép  volt a vágy, hogy semmi sem elég!”  jutott eszembe, amikor a legújabb „bölcsek kövéről” olvastam. Kanadai kutatók szerint a hosszú élet titka egy messzi cél, ami akkor is meghosszabbítja a napjainkat, ha soha nem érjük el.

A Psychological Science-ben megjelent cikk szerint Patrick Hill professzor, a Carleton Hill-i egyetem kutatója 14 évet áldozott az életéből ezért a megállapításért.

A másfél évtizedes felmérés alanyai 20 és 75 év közötti felnőttek voltak, akiknek különböző volt a társadalmi hátterük és az egészségi állapotuk. Elszántságukat kezdetben három gondolat alapján elemezték: „Van, akik csak lézengenek a világban, én nem tartozom közéjük”, „Napról napra élek, nem gondolok a jövőre.” „Néha úgy érzem, mindent megtettem, amit lehet az életben.” Az ezekből kiinduló kérdőíveket 14 évre félretették, majd ismét felkeresték a pácienseket, akikből kiderült, hogy 9%-uk halott, és ezt az arányt nem a legidősebbek töltötték ki.

Ebből következtették, hogy jobb, ha az ember minél korábban kitűzi életcélját, hogy ideje is maradjon azt élvezni. És e cél mentén haladni rendületlenül. Ilyen egyszerű lenne a boldogságkeresés? De Hill professzor úgy látja, hogy bármilyen korban ki lehet tűzni ezt a célt, és az értelmes, kihívásokkal teli élet az idős kort is meghosszabbíthatja.

Napjainkban már csak azért is fontos lenne az ilyen elszántság, mert egyre többen vannak a fiatal generációkban, akiknek a kényszerű pályamódosításaik elrabolják eredeti céljainkat, akik hosszú éveket vesztegetnek el a második, harmadik, negyedik diploma megszerzésével, akiket megbénít a társadalom újítás-allergiája. Ne hagyjuk magunkat elbátortalanítani!

 

Orbán Viktor érdeke, hogy minden, a hivatalos emlékezetpolitikát ért bírálatot pártpolitikai konfliktussá transzformáljon - állítja Rényi András. A művészettörténész, a Szabadság téri német megszállási emlékmű ellen "Eleven emlékművel" tiltakozók egyik prominense szerint a kormányfő a putyini Oroszországgal nem mer ujjat húzni - nem távolítja el a szovjet hősi emlékművet -, ám azzal, hogy mellé helyezi a német megszállás emlékművét, átértelmezi azt. Így lesz a Szabadság térből a szabadság elvesztésének tere.