Esztergom;adósság;

- Esztergom elkerülte az újabb adósságrendezést

Esztergom képviselő-testülete csütörtöki ülésen megszavazta, hogy kifizeti azt a hiányzó 72 millió forintot, amelynek elmaradása miatt a mélygarázs építtetője fenntartotta az önkormányzat ellen indított adósságrendezési kérelmét.

Az építtető, Gimesi Sándor az MTI-nek elmondta, a döntés ismeretében az adósságrendezési eljárásra irányuló kérelmét visszavonja.
Tétényi Éva polgármester (független) azt mondta a képviselő-testületnek; "ha biztosra akarnak menni, akkor azt javaslom, hogy fizessük ki a végzésben szereplő 72 millió forintot, de a kamatok összegét senki nem tudja megmondani".

Az ülésen közel kétórás vita után fogadták el, hogy kifizetik az adósságrendezés elkerülésére szolgáló összeget, valamint annak késedelmi kamatait. A kamatról később határoznak, mert azt a bírósági végzés nem jelölte meg, az önkormányzat és az építtető pedig eltérő módon számította ki az összeget.

Gimesi Sándor kérelmére nem jogerősen azért indított új adósságrendezési eljárást az önkormányzat ellen a Tatabányai Törvényszék, mert nem kapta meg az előző adósságrendezésből számára jogerősen megítélt 286 millió forintot.
A legutóbbi ülésen a képviselők úgy határoztak, hogy a neki járó pénzből csak 214 millió forintot fizetnek ki. A különbözetet és a további közel 250 milliós részletet visszatartják, mert a mélygarázs nem használható, és a város még Meggyes Tamás polgármestersége idején szavatossági pert indított az építtető ellen, 364 millió forintos követeléssel.

Steindl Balázs, a testület Fidesz-KDNP frakciójának vezetője az MTI-nek akkor elmondta, az újabb adósságrendezési eljárás azzal fenyegeti a költségvetést, hogy az előző eljárást lezáró egyezség felrúgása miatt, a fennálló hitelezői igények 2010 novemberétől számított teljes kamata új követelésként aktivizálódik és ez 297 millió forintos, felesleges kiadást jelent.

Magyarországon évente 11-13 ezer gyerek tűnik el otthonról. Kevesebb, mint a fele 1-2 óra múlva megkerül, a többi csellengő jó esetben pár napon, esetleg egy hónapon belül. Vannak azonban, akik évek múlva sem hallatnak magukról. Hasonlóan a tavalyi évekhez, idén is több ezer látogató jelent meg az Ezer Lámpás Éjszakáján, melyet idén kilenc helyszínen rendeztek meg, felhívva a figyelmet az eltűnt fiatalokra.