Jobbik-Konzervatívok;kilépés;

- Kilépett a Jobbikból Hegedűs Tamás

Kilépett a Jobbik Magyarországért Mozgalomból Hegedűs Tamás; a volt országgyűlési képviselő erről szerdán tájékoztatta az MTI-t.

Hegedűs Tamás annyit közölt: döntéséről tájékoztatta a párt elnökét, és a továbbiakban nem kíván pártpolitikai tevékenységet folytatni. A volt képviselő döntését nem indokolta.

Hegedűs Tamás az előző ciklusban a Jobbik listájáról jutott be a parlamentbe. 2010 májusától 2012 szeptemberéig a párt frakcióvezető-helyettese volt, elsősorban gazdasági ügyekkel foglalkozott.

A Jobbik 2003-ban alakult párttá, 2010-ben jutott a parlamentbe. Még abban az évben a párt kizárta soraiból Pősze Lajost, 2012-ben pedig Endrésik Zsoltot. Ugyancsak 2012-ben kilépett a pártból Szegedi Csanád, Lenhardt Balázs pedig abban az évben a Jobbik parlamenti frakcióját hagyta ott, majd kizárták a pártból.

Csütörtök estig marad a változékony idő záporokkal, helyenként egy-egy zivatar is előfordulhat. Többfelé élénk lesz a légmozgás, a Dunántúl északi felén megerősödik az északnyugati szél. Napközben 19, 25 fok valószínű.