EU;Robert Fico;Szlovákia;EP-választás;

- Megdöbbentek az alacsony részvételen

Szlovákiában még mindig nem tértek napirendre a politikai élet tényezői az EP választáson kirívóan alacsony, 13 százalékos részvételi arányon. A szlovák kormány hivatalos sajtóközleményt adott ki, melyben Robert Fico miniszterelnök rámutatott, Szlovákiában már harmadik alkalommal is igen alacsony volt a részvétel, ezért szerinte nyílt eszmecserére van szükség a politikai pártok és az Európai Unió között – közölte a bumm.sk. Mint fogalmazott, tiszteletben tartja a távolmaradt 87 százalék döntését.Fico, ahogy az államfőválasztás után, úgy most sem válaszolt a sajtó kérdéseire. Előnyt élveztek ugyanis a szlovák jégkorongozók, akik most tértek vissza a világbajnokságról, és megengedték, hogy a kormányfő felpróbáljon egy védőmaszkot.

A leköszönő államfőt, Ivan Gašparovičot meglepte a rekord alacsony részvétel. Szerinte magukban az EP képviselőkben is keresendő a hiba, ugyanis azok a megválasztásukat követően elvesztik a kapcsolatot a választókkal és olykor magával a párttal is. Elmondása szerint segítene, ha a média évközben is foglalkozna velük, és több alkalommal is közölne velük beszélgetéseket. Hozzátette, magukkal az emberekkel is többet kellene találkozniuk a képviselőknek.

A Sme napilap körkérdésében a megválasztott képviselőket is megkérdezte az alacsony részvételről, 13-ból 5-en említették a médiát válaszaikban.

Iszlamista csoportok szent háborút, dzsihádot hirdettek a brit csokigyár, a Cadbury ellen. A finom édességeket előállító cég avval vívta ki a szélsőségesek haragját, hogy Malajziában olyan termékeket dobott piacra, amelyekben disznóhús nyomait találták. A DNS vizsgálat megerősítette ezt – közölte a helyi egészségügyi minisztérium. Többek között a csokis mogyoróban bukkantak a „bűnös” nyomokra.