meteorológia;időjárásjelentés;

Fotó: Christopher Furlong, Getty Images.

- Mindjárt vége a hőségnek

Hétfőn az erősen megnövekvő gomolyfelhőkből többfelé kell számítani záporok, zivatarok kialakulására, egy-egy hevesebb zivatar sem kizárt, mely lokálisan felhőszakadást, jégesőt, viharos széllökéseket hozhat magával. Délután 25-30°C várható, de a zivatarok miatt hirtelen visszaeshet a hőmérséklet.

Kedden is marad a fülledt, meleg, záporokkal, zivatarokkal tarkított idő, hevesebb zivatarok ezen a napon előreláthatólag keleten, északkeleten alakulhatnak ki. A délnyugatira forduló szelet élénk, zivatarok idején erős, akár viharos lökések kísérhetik.

Szerdán egy hidegfront hozhat újabb záporokat, zivatarokat. A Dunántúlon nyugatira, északnyugatira fordul a szél és megélénkül. Visszaesik a hőmérséklet, a Dunántúlon csak 20 fok körül alakulhatnak a maximumok.

Csütörtökön többfelé, pénteken már csak elszórtan alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Hűvösebb idő köszönt be, a maximumok 20 fok körül alakulnak majd. Időnként élénk, erős lesz az északi, északnyugati szél.

Az uniós tagországokban a helyi átlagbér legalább 50 százalékára kellene módosítani a minimálbért, illetve az Európai Unióban egységes bérszámítási módszerre lenne szükség egy uniós szervezet szerint – számol be róla a Napi Gazdaság.