Hatalmas bukás volt a tán legismertebb, remek Sondheim darab, amit kiválóan meg is filmesítettek, a Nyakfelmetsző az Erkel Színházban, melynek amúgy egyáltalán nem rossz előadása már a premieren sem volt tele. Nem az a horrorba hajló történetben az igazán fontos, hogy egy borbély borotvájával embereket gyilkol, ledarálja őket, és éttermet nyitva, hamburgerként értékesíti a szerencsétleneket. Ennél lényegesebb, hogy milyen az a közeg, ahol ez megtörténhet, és hosszú ideig folytatódhat is ez a rút gyakorlat. Ascher Tamás nagyszerű kaposvári rendezése ezt is meg tudta mutatni.
A Magyar Színházban, amikor bemegyek Sondheim Vadregény című musicaljének az előadására, az a horror, ami az előtérben történik. A pénztárnál közlik, hogy műsorfüzetet csak a szünetben vehetek, ilyet én még nem pipáltam. A szünetben újra sorba kell érte állni, az ekkor is jegyeket értékesítő pénztárnál, ahogy az áfás számláért szintén. (A jegyszedők teljesen logikátlanul nem árulnak műsorfüzetet.) Olyan szereposztási tábla sehol, ami tartalmazná, hogy a több színész által is játszott szerepekben ki lép fel éppen. A produkciót egyébként akkor láttam, amikor csaknem leszakadt az ég, előre bemondták, hogy annyi csapadék lesz, amennyi egy hónap alatt szokott esni. Előre lehetett tehát tudni, hogy a május dacára csaknem mindenkinek lesz kabátja, esernyője.
Ennek ellenére egyetlen férfi árválkodik a ruhatárban, érdeklődésemre kiderül, hogy a nézőtéri felügyelő, és bosszantóan hosszú sort halmoz föl maga előtt. Később megkérdeztem tőle, nem lehetett volna mindezt máshogy csinálni, magabiztosan állította, hogy nem. Ez a mindennapok magyar horrorja. Közállapotainkra jellemző. Téved, aki azt hiszi, hogy ez nem tartozik szorosan hozzá egy-egy produkció hatásához.
Még meglehetősen bosszankodom akkor, amikor a nézőtérre beülök, de a Vadregény előadása meglepően invenciózus. Harangi Mária rendező például a Centrál Színházban bemutatott - ahol egyébként műsorra került Sondheim darab, az Egy nyári éj mosolya, szép sikerrel -, A mi utcánkkal, és a Madáchban játszott Csoportterápiával ugyancsak bizonyította, hogy van érzéke a rendhagyó zenés alkotásokhoz.
Márpedig a Vadregény igencsak rendhagyó. Közismert mesék történetei, a Hamupipőke, a Piroska és a farkas, a Babszem Jankó keverednek össze benne. És az első rész végéig eljutnak a boldog végkifejletig. A második részben pedig a happy end után tovább íródnak a históriák. A mesés végkifejletet követően viszont jönnek a hétköznapok. A Hamupipőkére hihetetlen örömmel rálelő herceg csalni kezdi őt. Piroska a megölt farkas bundájában flangál, némiképp már ő is vérszomjasan. Egy diktatórikus óriás pedig terrorizálja és gyilkolássza a boldogságot nem találó hősöket.
A mese rávetül a valóságra, és azok a mélyrétegek, amelyeket amúgy is felszínre hoz, újabbakkal keverednek, elvadult, kegyetlen világról szólnak, ütős feketehumorral. A nézők közül néhányan felháborodnak, a többség élvezi, amit lát és hal. Romvári Gergely dzsungelszerű erdőt tervezett, amiben valós, és átvitt értelemben is el lehet tévedni. Fillár István bölcsen kaján mesélő. Egyházi Géza ádázan élveteg farkas, és meglehetősen élveteggé váló herceg. Kovács Lotti szende Piroskája eljut a romlottságig. Szemenyei János Jankójának abszolút kinyílik a csipája. Auksz Éva boszorkányként hathatós gonoszságáradattal szolgál. Szűcs Kinga Hamupipőkéjének hamar odalesz a hamvassága. Egymás ellen fordulnak a szereplők. A megölt farkas helyett már ott a sok ragadozóvá vált ember.
Nincs mindenkinek megfelelő hangja, de érződik az elszántság, a lendület, az akarat, a jóféle, fantáziával teli összmunka. Élvezettel játszanak a színészek, a nézők zömének pedig ez nagyon tetszik. A kockázatvállalás eredményt hozott, a Vadregény megérdemelt siker.