MSZP;Fidesz;KSH;

- MSZP: a Fidesz a leghatékonyabb fogamzásgátló Magyarországon

Az MSZP szerint a Fidesz-kormány ma Magyarországon a "leghatékonyabb fogamzásgátló" - ezt  Bangóné Borbély Ildikó, a párt országgyűlési képviselője jelentette ki budapesti sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus szerint az elmúlt négy évben a kabinet mindent megtett, hogy a magyar fiataloknak ne legyen kedve gyermeket vállalni. Utalt arra, hogy a Központi Statisztikai Hivatal nap folyamán közölt adatai szerint mindössze 0,9 százalékkal született több gyermek az év első három hónapjában az előző év azonos időszakához képest.

Bangóné Borbély Ildikó azt mondta, a gyermekvállaláshoz biztonság és kiszámíthatóság kell, de ezek ma hiányoznak. A magyar nemzet gyarapodását a Fidesz és az általa teremtett létbizonytalanság akadályozza meg - értékelte.

Bemutatta a Magyar Krónika első, pünkösdre tervezett számát Kerényi Imre, mégpedig a csütörtök este az ATV-ben, Rónai Egon műsorában. „És benne lesz a pitypang, és az első számban ki fog nyílni” – mondta Kerényi, aki szerint még meg is bukhat a lap, mert nem lesz benne botrány.  „Megpróbálunk valami olyasmit, hogy itt ne legyen bozótharc” – mondta, mert szerinte fontos, hogy legyen olyan orgánum, ami a szépről és jóról ír.