filmfesztivál;Cannes;diplomafilm;

- Cannes - Amerikai a legjobb diplomafilm

Amerikai filmnek ítélte a fődíjat csütörtökön a filmfőiskolák legjobbjait felvonultató Cinéfondation szekcióban az Abbasz Kiarosztami iráni filmrendező által vezetett zsűri a 67. cannes-i filmfesztiválon.

Ebben a kategóriában mutatkozhatott be a 30 éves Kárpáti György Mór, a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója Provincia című diplomafilmjével.
A világ 457 filmes iskolájában idén készült 1631 vizsgafilmből 16-ot, köztük két animációs művet hívtak meg a szervezők. A versenyfilmek közül kilencet nő rendezett.

Közülük a 15 ezer eurós (4,5 millió forint) pénzjutalommal járó első díjat a Texasban található Austin egyetemén végzett Annie Silverstein nyerte el Skunk című filmjével. Szingapúri diák, Atsuko Hirayanagi lett a második, diplomamunkájának címe Oh Lucy!. Ő 11 ezer 250 eurót kapott. A 7500 euróval járó harmadik díjat megosztva kapta az olasz Fulvio Risuleo és a brit Daisy Jacobs.

Charles Aznavour 1924. május 22-én született Párizs közelében örmény bevándorlók gyermekeként. Kora gyermekkorától énekelt és táncolt, fiatalon változtatta nevét – Shahnour Varinag Aznavourian – Aznavourra. Édith Piaf 1946-ban hallotta először énekelni a huszonkét éves fiatalembert, akinek a hangját annyira lenyűgözőnek találta, hogy magával vitte franciaországi és amerikai turnéjára is. 1974-ben világszerte ismert lett a She című Herbert Kretzmerrel közösen írt szerelmes dalával, amely az Egyesült Királyságban is listavezető lett. Charles Aznavour számtalan filmben is szerepelt, 1979-ben fontos mellékszerepet játszott a Günter Grass regényéből készült A bádogdob című drámában, amely a rákövetkező évben Oscar-díjat kapott a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában.