kajak-kenu;Janics Natasa;Kozák Danuta;Storcz Botond;szegedi világkupa;

Storcz Botond, a magyar kajak-kenu válogatott vezetőedzője idén is nagy sikerre számít a szegedi világkupán FOTÓ: SZALMÁS PÉTER

- Éremeső a Maty-éren?

Kijelölte a holnap kezdődő szegedi világkupán induló csapatát Storcz Botond. Az 54 országot felvonultató eseményen a vezetőedző - számos sztárversenyzője távollétében is - tíz érmet vár a magyar kajak-kenusoktól.

A múlt hét végi racicei kajak-kenu világkupa versennyel már a második erőpróbán van túl a nemzetközi kajak-kenu mezőny. A magyar élversenyzők nem voltak ott Racicében, noha a mieink közül néhányan már rajthoz álltak, sőt érmeket is gyűjtöttek a milánói világkupán.

Az igazi megmérettetés, legtöbbjük számára az idénykezdet is a holnap kezdődő világkupa viadalon kezdődik. Tavaly nagyon erősen kezdték a szezont a mieink és Storcz Botond, a válogatott vezetőedzője idén is hasonló teljesítményre számít. A keddi sajtótájékoztatón számszerűsítette is várakozását és azt mondta, tíz éremre számít.

A kapitány számára ezúttal a női keret összeállítása okozott némi fejtörést, hiszen megszokott csapatának három nagyágyúja, Kovács Katalin, valamint Fazekas-Zur Krisztina anyai örömök elé néz, Douchev-Janics Natasa pedig gerincműtétje után lábadozik.

Helyüket fiatalokkal pótolja a vezetőedző, ami egyszersmind jó lehetőséget biztosít a sztárok mögött toporgó ifjaknak, hogy nagy versenyeken is megpróbálják magukat.

"A csapat gerince azonban megmaradt. Kozák Danuta továbbra is extraklasszisnak számít a sportágban, itt van Szabó Gabriella, Vad Ninetta és Kárász Anna is, akik hozzák a megszokott színvonalat és minden bizonnyal eredményesen szerepelnek majd a világkupán" - fogalmazott Storcz Botond.

A vezetőedző az eredményességet ezúttal nem csak érmekben, de helyezésekben is méri, pontosan azért, mert legjobbjaink számára még hátra van az idei világversenyek részvételéről döntő két válogatóverseny.

"Sok fiatal jut szóhoz a szegedi világkupán, aminek nagyon örülök. És persze itt lesznek állandó éremszállítóink is, a kenusoknál Vajda Attila - aki a duisburgi világbajnokság után ezúttal három egyéni számot vállal -, vagy a C-2 1000 méter világbajnoki címvédői, Vasbányai Henrik és Mike Róbert, akik már Milánóból is éremmel tudtak hazatérni. 

Úgy érzem, az elmúlt években sokat erősödött a kenus szakág, bizonyítja ezt az is, hogy hosszú idő után sprintszámban is dobogósok lettünk Lantos Ádám személyében, aki egyre jobban közelít a világ élmezőnyéhez.

Férfi kajakban is hasonló a helyzet, jó látni, hogy Dombvári Bence K-1 1000 és 500 méteren is rendre ott van a döntőben, sőt már igazi ellenfele olyan világsztároknak, mint Max Hoff vagy Ken Wallace, míg a Dombi Rudolf, Kökény Roland alkotta férfi párosunk és olimpiai négyesünk is két éve megbízhatóan tudja garantálni a színvonalat.

Az idei év azonban több számban is a kísérletezés éve lehet, és kíváncsian várom, hogy fiataljaink miként tudnak csatlakozni az igen erős első vonalhoz" - tette hozzá a válogatott vezetőedzője. Jöjjön tehát a teszt, ami tavaly is nagyszerű lendületet biztosított az egész évi versenyzéshez.

A Szegeden induló magyar egységek

FÉRFIAK
K-1 5000 M: Noé Milán, Petrovics Máté
K-1 1000 M (olimpiai szám): Dombvári Bence, Schenk Áron
K-1 500 M: Dombvári Bence, Dudás Miklós
K-1 200 M (olimpiai szám): Tótka Sándor, Dudás Miklós
K-2 1000 M (olimpiai szám): Dombi Rudolf és Kökény Roland, Petrovics Máté és Gere Bálint
K-2 500 M: Dombi Rudolf és Boros Gergely, Noé Bálint és Noé Milán
K-2 200 M (olimpiai szám): Molnár Péter és Bán Kristóf, Horváth Bence és Szomolányi Máté
K-4 1000 M (olimpiai szám): Kammerer Zoltán-Tóth Dávid-Kulifai Tamás-Pauman Dániel, Noé Bálint-Szalai Tamás-Boros Gergely-Kugler Attila
C-1 5000 M: Vajda Attila, Sarudi Pál
C-1 1000 M (olimpiai szám): Vajda Attila, Kiss Tamás
C-1 500 M: Vajda Attila, Khaut Kristóf
C-1 200 M (olimpiai szám): Lantos Ádám, Nagy Péter
C-2 1000 M (olimpiai szám): Vasbányai Henrik és Mike Róbert, Vass András és Varga Dávid
C-2 500 M: Vasbányai Henrik és Mike Róbert, Szabó Kristóf és Szabó Gábor
C-2 200 M: Lantos Ádám és Nagy Péter, Khaut Kristóf és Hajdu Jonatán
C-4 1000 M: Szabó Kristóf-Viola Viktor-Bodonyi András-Szabó Gábor, Devecseri Ádám-Forgó Christopher-Sarudi Pál-Androkity Marcell

NŐK
K-1 5000 M: Csay Renáta, Nagy Flóra
K-1 1000 M: Medveczky Erika, Csay Renáta
K-1 500 M (olimpiai szám): Kozák Danuta, Kárász Anna
K-1 200 M (olimpiai szám): Vad Ninetta, Tóth Dzsenifer
K-2 1000 M: Szilvásy Nóra és Bodonyi Dóra, Nagy Flóra és Farkasdi Ramóna
K-2 500 M (olimpiai szám): Horváth Noémi és Bodonyi Dóra
K-2 200 M: Szabó Petra és Tóth Dzsenifer, Hagymási Réka és Hagymási Anita
K-4 500 M (olimpiai szám): Szabó Gabriella-Kozák Danuta-Kárász Anna-Vad Ninetta, Nagy Flóra-Horváth Alexandra-Hagymási Anita-Farkasdi Ramóna
C-1 200 M: Lakatos Zsanett, Balla Virág
C-2 500 M: Lakatos Zsanett és Takács Kincső

Felrobbant tegnap egy akna Bosznia-Hercegovina északi részén, Brckóban. A detonációban senki sem sérült meg. Az árvíz és a földcsuszamlások egész aknamezőket mozdítottak el, melyeket még a kilencvenes években, a boszniai polgárháború idején a szemben álló felek telepítettek. Mára mintegy 120 maradt a földben, eltávolításuk folyik. A robbanás ellenére a szerbiai hatóságok úgy vélték, nem kell tartani az aknáktól. A szerbiai aknamentesítési központ vezetője közölte, ugyan elméletileg lehetséges, hogy Bosznia-Hercegovinából és Horvátországból átsodorhatnak a folyók aknákat, gyakorlatilag azonban ennek valószínűsége nagyon kicsi.