időjárás;nyár;

Fotó: Thinkstock

- Vigyázat, akár 20-30 perc alatt is leéghetünk!

Szerdán kellemes, napos, nyárias időre van kilátás. Csak időnként jelenhetnek meg kósza gomolyfelhők az égen, helyi záporokra is csak minimális az esély. A Dunántúlon élénk, északnyugaton erős lehet a délkeleti szél. Napközben 25-29°C várható. Erős lesz az UV-sugárzás, a napon akár 20-30 perc alatt is leéghetünk!

Csütörtökön folytatódik a napos, igazi nyári idő. A Dunántúlon élénk, nyugaton, északnyugaton erős lehet a délkeleti szél. Az enyhe hajnalt követően 26 és 30°C közé melegszik a levegő. 

Pénteken is folytatódik a nyarat idéző idő, a sok napsütés mellett legfeljebb csak elszórtan fordulhat elő egy-egy futó zápor. Többfelé 30°C körüli értékeket mérhetünk a délutáni órákban.

Szombaton egy gyenge hidegfront érintheti hazánkat, mely igazi lehűlést nem hoz magával, legfeljebb a Dunántúlon eshet vissza pár fokot a hőmérséklet. Egy-egy zápor, zivatar azért előfordulhat. Vasárnap már többfelé dörrenhet meg az ég.

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a csepeli önkormányzat "politikai korrupciógyanús" ügye csak a jéghegy csúcsa, ezért arra kérik Rogán Antalt, a Fidesz frakcióvezetőjét, hogy valamennyi kormánypárti polgármester munkáját világítsa át.