Ukrajna;újságírók;Szimferopol;túszok;

- Nemzetközi vihar az Ukrajnában elfogott orosz újságírók körül

Miután vasárnap este az ukrán katonák forgatás közben elfogták Kramatorszk közelében a LifeNews orosz hírcsatorna két újságíróját, Marat Szajcsenkót és Oleg Szidjakint, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az EBESZ-hez fordult kiszabadításuk érdekében. Hétfőn a szervezet sajtószabadság-képviselője, Dunja Mijatovic levélben kérte Arszen Avakov ukrán belügyminisztert a két tudósító elengedésére és az ügy kivizsgálására, s ugyanakkor felszólította a feleket az ukrán válságról tudósító újságírók zaklatásának beszüntetésére. 

"Az ukrajnai válságról tudósító újságírók a konfliktusban álló felek könnyen hozzáférhető célpontjai. Felszólítok valamennyi felet, szüntesse be a média munkatársainak megfélemlítését és fenyegetését, és hagyja őket hivatásukat gyakorolni" - jelentette ki Mijatovic.

Az újságírók zaklatása, kitiltása vagy letartóztatása az utóbbi időben mindennapossá kezdett válni a régióban, mindkét fél részéről. Ugyancsak vasárnap egy krími tv-csatorna két munkatársát vette őrizetbe néhány órára katonai egyenruhások egy csoportja Szimferopolban. Az újságírókat kihallgatták, bántalmazták és a felszerelésüket elvették. Kárpátaljáról az orosz közszolgálati televízió munkatársait tiltották ki az ukrán hatóságok, szombaton a Gazeta Wyborcza című lengyel napilap munkatársát állították elő Szimferopolban, akit tiltott határátlépéssel vádoltak meg. Május 15-16-án pedig több orosz médium munkatársát nem engedték be Ukrajnába, pedig érvényes akkreditációjuk volt a május 25-i, vasárnapi elnökválasztásra.

Dunja Mijatovic szerint november óta legalább 300, újságírók elleni támadásról szerzett tudomást az EBESZ. Volt közöttük fizikai támadás, emberrablás, fenyegetés, a felszerelés megrongálása és elkobzása. Az ukrán rendvédelmi szervek egyáltalán nem képesek megvédeni az újságírókat, és egyetlen esetben sem indult nyomozás.

Tegnap az ukrán külügy tájékoztatást adott ki az orosz újságírók ügyében, válaszként az „orosz sajtóhírekben megjelent vádaskodásokra, mely szerint Ukrajnában korlátozzák az oroszországi sajtó munkatársainak jogait, megtiltják beutazásukat Ukrajnába”. Eszerint az „orosz sajtómunkatársak (legalább is az olyan sajtóorgánumok képviselői, mint ITAR-TASSZ, a Russia Тoday, Rossija 24 és a Komszomolszkaja Pravda lejáratták magukat és közvetlenül részt vettek ukrán állampolgárokkal szemben folytatott embertelen bánásmódban, őrizetbe vettek kihallgatásában, szótlan szemlélői voltak kínzásoknak és megaláztatásoknak olyan ukrán állampolgárokkal szemben, kiket a terroristák vettek őrizetbe”.

A tájékoztatás szerint ezek az újságírók jelen voltak többek között „a terroristák által 2014.április 27-én elfogott, Ukrán Biztonsági Szolgálat munkatársai - Sz. Potemszko, J.Varinszkij és R. Kijáskó – kihallgatásán, arról felvételeket készítettek, így részesei lettek az embertelen bánásmódnak, tudatosan rögzítették kép- és hangfelvételek formájában az őrizetbe vett személyekkel szemben alkalmazott brutális bánásmódot, amely nyíltan megalázta emberi méltóságukat. Tudósításaikban elkerülték annak a bemutatását, hogy az említett személyek kínzásoknak és megaláztatásoknak voltak alávetve (fizikai erőszak, megkötözés, levetkőztetés), amelyeknek a nyomai rögzítésre kerültek a videofelvételeken. Közvetlen kapcsolatba kerültek felfegyverzett terroristákkal és lényegében az ő pártjukon emeltek szót” - olvasható az ukrán tájékoztatásban.

Kijev álláspontja szerint az orosz újságírók objektív tájékoztatás helyett részrehajló kommentárokat készítenek az ukrajnai eseményekről, melyekben a szeparatistákat és felfegyverzett terroristákat támogatják, megbélyegzik a terroristaellenes erőket és informális hadviselést folytatnak ellenük, nemzetiségi konfliktust szítanak. Az ukrán fél azt is kifogásolja, hogy az orosz újságírók állítólag szeparatista szimbólumokat használtak (György szalagot), amely átminősíti őket objektív tudósítókból szeparatista propagandistákká. Ezt felvételek bizonyítják. Mindezt figyelembe véve Kijev szerint az orosz újságírókkal szembeni eljárást az indokolja, hogy ezek a sajtómunkások nyíltan fellépnek a szeparatisták oldalán terjesztve a szeparatizmus eszméjét; durván megsértik nem csak az újságírói etikát, hanem a nemzetközi vállalásokat is a terroristaellenes fellépés területén.

Az ukrán álláspontot erősíti Washington is. Jannifer Psaki, az amerikai külügyminisztérium szóvivője jelezte, kételkednek abban, hogy a Kelet-Ukrajnában elfogott két orosz újságíró valóban újságíró volt-e, mert fegyvereket találtak az autójukban. A fegyverekre vonatkozó információt az amerikai külügy az ukrán hatóságokra hivatkozva közölte. Psaki felhívta a figyelmet arra, hogy az ukrán nemzetbiztonsági szolgálat több olyan embert tart őrizetben, aki a szakadár "donyecki népköztársaság" szerveitől kapott újságírói akkreditációt.

Marina Osztapenko, az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) szóvivője közölte, hogy a kihallgatáson a Life News két újságírója elismerte, azért érkeztek Ukrajnába, hogy kísérjék a „terroristákat”, és filmezzék az ukrán katonák elleni támadásaikat. Kijev szerint ezért a két újságíró gyakorlatilag a terrorcsoport tagja - jelentette az UNIAN hírügynökség.

Az Oroszország Hangja arról tudósít, hogy az ukrán hatóságok tegnap este a Mariopolban tartózkodó Graham Phillips brit újságírót is letartóztatták, aki együttműködött a Russia Today orosz tv-csatornával. Moszkva változatlanul követeli az újságírók szabadon bocsátását.

Miközben javában zajlik a május 26-án kezdődő elnökválasztás előkészülete, s a kampány, lassan révbe ér az Arab Tavasz, s annak vívmányai Egyiptomban. Tegnap a kairói közigazgatási bíróság ugyanis elrendelte - írja az al-Ahram kairói napilap - hogy Hoszni Mubarak és felesége, Suzanne nevét távolítsák el a közterületekről, és közintézményekről. Az egykori elnök majd’ harminc éves uralmának a 2011-es forradalom vetett véget.