Budapest;szélcsatorna;

- Megnyílt a budapesti szélcsatorna - Fotó

Ötévnyi fejlesztés és egy éves építés után megnyílt a Skyward szélcsatorna az egykori Csepel Művek területén. Az Európában is ritkaságnak számító létesítményben egy 3 perces menet három ejtőernyős ugrásnak, azaz 12000 méter zuhanásnak felel meg. A létesítmény megnyitóján hazai hírességek próbálhatták ki a szabadesést.

„Ugrás nélkül is járhatsz a fellegekben” – ez a jelmondattal nyílt meg május 14-én a Skyward, Magyarország első szélcsatornája, amelyhez hasonló létesítményből a kontinensen is csak néhány épült eddig. A Skyward mind a profi ejtőernyősök, mind pedig a különleges szórakozásra vágyók igényeit kielégíti, így rendszeres gyakorláshoz, vagy egy remek születésnapi ajándéknak is tökéletes. Egy menet 3 percig tart és 15000 forintba kerül, ami elsőre soknak tűnhet, viszont fontos tudni, hogy ez idő alatt 12000 métert „zuhanunk”, azaz kb. 3 ejtőernyős ugrást élhetünk át.

Szélcsatorna belmagassága 9, átmérője 4,1 méter és maximum óránként 260 kilométeres sebességű szél érhető el benne, amely lehetővé teszi az emberi test számára a hason való zuhanást, valamint az ülő és fejen álló pozícióban történő szabadesést. A komoly ejtőernyős múlttal rendelkező tulajdonosok elmondták: a létesítmény teljes egészében saját terveik alapján, Magyarországon készült, és a fejlesztés mintegy 5 évig tartott, amelyet az egy éves építési periódus követett. A munkát a Budapesti Műszaki Egyetem áramlástechnikai tanszéke is segítette. Úgy látszik, nem hiába, hiszen a külföldi szélcsatornákat ismerő profik szerint a magyarországi Skyward tökéletesre sikerült, mivel rendkívül egyenletes szél előállítására van lehetőség.

Egy katona meghalt, három megsebesült, amikor szeparatista fegyveresek támadtak az ukrán biztonsági erők állásaira hétfőn a Donyeck megyei Szlovjanszknál lévő Karacsun-hegyen.