Afrika;Mali;tuaregek;

- Véres összecsapások Afrika szívében

Legalább 36 személy vesztette életét az afrikai Maliban a hadsereg és a tuareg lázadók közötti összecsapásokban. Nyolc katona is meghalt.

 A szélsőséges Azawad Nemzeti Felszabadítási Mozgalom (MNLA) emellett harminc személyt ejtett túszul – közölte a bamakói védelmi minisztérium. Az összecsapások Moussa Mara miniszterelnöknek a régióban tett látogatása alatt került sor.

A kormányzat azt közölte, hogy a fegyveres összecsapásokban 25 katona és 62 iszlamista lázadó sérült meg. A hadsereg több épületet foglalt el Kidalban. Marát áprilisban választották meg miniszterelnöknek.

Továbbra is kaotikus a helyzet Líbiában. Egy szakadár tábornok hívei támadást intéztek a parlament tripoli épülete ellen. Hírek szerint a líbiai nemzeti hadsereg volt parancsnoka, Halifa Haftar adott parancsot embereinek az ostromra. Mar Busa képviselő szerint felgyújtották az épületet, és sűrű füst lepte el a környéket. A támadásban két személy halt meg, 55-en megsérültek – közölte Szalah el-Margani igazságügyminiszter.