árvíz;Hernád;Hidasnémeti;

- Árvíz – Tetőzött a Hernád Hidasnémetinél

Tetőzött a Hernád vasárnap a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hidasnémetinél - közölte Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője.

Siklós Gabriella elmondta, hogy a folyó tetőzését 377 centiméterre várták, de ettől elmaradt a legmagasabb vízállás, ami 374 centiméter volt kora hajnalban.
Emlékeztetett arra, hogy a legmagasabb vízállást, 503 centimétert 2010-ben mérték.

A szóvivő beszámolt arról, hogy a ciklonnak nincs utánpótlása, a folyó a felső szakaszokon lassan apad.
Siklós Gabriella közölte, a Sajó várhatóan a nap folyamán másodfokú készültség mellett tetőzik a felső szakaszokon. Hozzátette, a Lajta továbbra is erősen árad, várhatóan vasárnap elrendelik a harmadfokú készültséget a folyó mentén.
Kitért arra, hogy reggel ülésezett az Országos Műszaki Iránytó Törzs, ahol elhangzott, hogy a Lajtához Szolnokról vezényeltek át vízügyi szakembereket.

Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője vasárnap az MTI-vel közleményben tudatta, több utat lezártak Borsod-Abaúj-Zemplénben az árvíz miatt.
A Sajó áradása miatt teljes útzár van érvényben a 2603-as út 26-os főút és Sajókaza közötti 1,2 kilométeres szakaszán, a Hernád áradása miatt pedig a 3704-es út Hernádszentandrás és Pere, valamint a 3724-es összekötő út Novajidrány és Vizsoly közötti több mint 4,1 kilométeres szakaszán.

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az MTI-nek elmondta, Aszalón, Belegrádnál és Gesztelynél erősítették a gátakat.
Mint mondta, Aszalón 4000, Gesztelynél 6000, Belegrádnál 4500 homokzsákkal erősítették meg a védműveket.

A magyar munkavállalók átlagosan 57 éves korukig szeretnének dolgozni, ennek ellenére azt gondolják, hogy 66 évesen is kénytelenek lesznek munkába járni - derült ki a Randstad nemzetközi felméréséből, amelyben 23 ország, köztük Magyarország munkaerő-piacát vizsgálták.