belvíz;esőzés;BÜK;

- Tíz embernek kellett elhagynia otthonát a belvíz miatt Bükön

Belvíz miatt tíz embernek kellett elhagynia otthonát szombat délelőtt a Vas megyei Bük településen, mert a Rákóczi utcában álló házuk udvarán nagy mennyiségű víz gyülemlett fel - közölte honlapján a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Korábban arról tájékoztattak, hogy egy 80 éves férfi kért segítséget a katasztrófavédelemtől, mert az házának udvarán álló víztől nem tudja elhagyni lakását. Az idős embert a csepregi tűzoltók menekítették ki ingatlanából.
A közlemény szerint mindazoknak akiknek ideiglenesen el kellett hagyniuk az otthonukat, Bük város önkormányzata biztosít szállást a településen.

A csepregi és szombathelyi tűzoltók megkezdték az elöntött udvarokról a 30-40 centiméter magasságban álló víz szivattyúzását.
Balogh Nikoletta, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjének tájékoztatása szerint a szombatra virradó éjszaka 120 önkéntes tűzoltó és helyi lakos dolgozott Kőszegen is a Gyöngyös patak áradása miatt, három helyszínen töltöttek homokzsákokat, építettek nyúlgátat.

Közlése szerint a víz egy szakaszon a 87-es főutat is elérte, ezért azt szintén nyúlgát építésével védik, az éjszaka a Hatházaknál, a Rétvölgyi utcában és a 87-es főút mentén párhuzamosan zajlott a védekezés, a lakóházak védelmében a Borostyánkő utcában egy utat is átvágtak, mezőgazdasági területre vezették a vizet.
Hozzáfűzte: a 87-es főúton a védett szakaszon sebességkorlátozás mellett haladhat a forgalom.

Az LMP szerint az európai értelemben vett fogyasztóvédelem megszűnésével járhatnak a jelenleg is zajló, titkos európai-amerikai kereskedelmi tárgyalások.