árvíz;Duna;tetőzés;Nagybajcs;

- Árvíz - A Duna vasárnap tetőzik Nagybajcsnál

A Duna vasárnap délelőtt, a másodfokú készültség szintje alatt tetőzik a Győrhöz közeli Nagybajcsnál - közölte az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Éduvízig).

Továbbra is azzal számolnak, hogy Komáromnál a vasárnap esti tetőzéskor meghaladja a vízszint az első fokú készültség határát, Esztergomnál azonban már nem.

A közlés szerint a Rábán - amely Sávárnál éjfélkor tetőzött, ugyanakkor Ragyogónál átlépte az első fokú készültség szintjét - egy harmadik árhullám érkezik, de az előrejelzések szerint kisebb lesz a megelőző kettőnél. Körmendnél a folyó ismét árad, és az előrejelzések szerint valamivel az első fokú készültség szintje felett fog tetőzni.

A vízügyi igazgatóság Győrnél a folyón 430-450 centiméter feletti tetőzéssel számol. Ez azt jelenti, hogy a víz eléri vagy el is lepi a 430 centiméteres magasságban lévő győri rakpartot.

Az Éduvízig tájékoztatása szerint a Répce az éjjel tetőzött Répcevisnél, a Lajta Mosonmagyaróvárnál a délelőtti órákban lépte át az első fokú készültség szintjét. A folyó itt a harmadfok feletti szinten tetőzhet kedden kora hajnalban.

 Várhatóan vasárnap délután tetőzik az újból áradó Mura Letenyénél, a Kis-Balatonnál csökkent a belvízzel elöntött terület nagysága - közölte a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság.