Videoton;Nemzeti Sport;La Repubblica;José Gomes;Kovács Ferenc;tiszteletbeli elnök;Gennaro Gattuso;

FOTÓ: VAJDA JÓZSEF, NÉPSZAVA

- A Videoton közel került Gennaro Gattusóhoz

A római La Repubblica röppentette fel a hírt egy héttel ezelőtt, hogy az egykori Milan-futballista és világbajnok olasz játékos, Gennaro Gattuso Magyarországra utazott és sikeres tárgyalásokat folytatott a nemzetközi porondra kilépni szándékozó Videotonnal és minden bizonnyal ő lesz José Gomes utódja a fehérvári csapat kispadján.

A baloldali olasz lap akkor úgy tudta, hogy Gattuso egyelőre csak tájékozódni érkezett Székesfehérvárra, de szerződést egyelőre nem írt alá. A Bors viszont a múlt hét végén már szerződéskötésről írt, alighanem tévesen.

Lapunk érdeklődésére a Videoton sajtófőnöke hétfőn sem cáfolni, sem megerősíteni nem akarta a hírt, s azt nyilatkozta, hogy az ügyről a klub vezető testülete dönt. (A Repubblica ugyan azt is megírta, hogy Gattuso a Videoton főszurkolójával, Orbán Viktorral is tárgyalt, de erről közelebbit nem sikerült megtudnunk.)

Egy nappal később Kovács Ferenc, a Videoton tiszteletbeli elnöke a Nemzeti Sportnak azt mondta, tévesek azok az Olaszországból származó információk, miszerint megállapodtak volna már Gennaro Gattusóval arról, hogy a nyáron ő veszi át a csapat irányítását.

Kovács ugyanakkor azt elismerte, hogy tárgyalnak az olasz világbajnokkal, s hozzátette: különösen sürgetővé akkor válik az új vezetőedző megtalálása, amennyiben a csapat kijut a nemzetközi porondra, és a nyáron indulhat az Európa-liga selejtezőjében.

A fehérvári klub hivatalos csatornáin - szokásainak megfelelően - nem kommentálja az ügyet, hangsúlyozva: amennyiben a háttérben közérdeklődésre számot tartó esemény történik, tájékoztatják a közvéleményt.

A Nemzeti Sport egyébként az olasz Tuttomercatoweb értesülései alapján számolt be Gattuso esetleges szerződtetéséről, hangsúlyozva, hogy az olasz forrás szerint a korábbi világbajnok játékos már mindenben megegyezett a Videotonnal, és ő lesz José Gomes utódja a vezetőedzői poszton. (Az említett La repubblica-cikk ugyanezt közölte.) Az is nyilvánosságra került, hogy a hír hivatalossá válásához már csak a bejelentés hiányzik.

Ahogy arról az olasz források korábban írtak, a Videoton kétéves szerződési ajánlatot tett Gattuso elé, akinek azonban más lehetőségei is vannak, többek között Görögországból az AEK Athéntól keresték, míg hazájában a Sassuolo és a Novara érdeklődött szándékai felől.

A pályafutása jelentős részét az AC Milanban töltő Gattuso az elmúlt szezon végén vonult vissza a játéktól, játékos-edzőként rövid ideig a Siont irányította, majd az aktuális idény elején feliratkozott Maurizio Zamparini áldozatai közé, de a Palermo tulajdonosa három hónap után menesztette (a Serie B-ben két győzelem, egy döntetlen és három vereség után).

Kovács Ferenc, a Videoton tiszteletbeli elnöke a Nemzeti Sportnak cáfolta az olasz értesüléseket, melyek szerint a klub már meg is állapodott Gennaro Gattusóva - írja a Samsungsport.