Magyar Kajak-Kenu Szövetség;

- Külföldi edzőtábort vásárolna a kajak-kenu szövetség

Külföldi edzőtábor vásárlását fontolgatja a Magyar Kajak-Kenu Szövetség.

Baráth Etele, a szervezet elnöke az MTI érdeklődésére elárulta: már tíz éve napirenden van ez a kérdés, de eddig különböző okok miatt nem sikerült megvalósítani. "Most ugyanakkor reálisnak tűnik, hogy három-négy éven belül sikerülhet. Korábban olaszországi helyszínben gondolkodtunk, most pedig Dubaj és Marokkó merült fel lehetséges helyszínként, utóbbi országban ráadásul a sportágfejlesztésben is tevékeny részt vállalnánk" - fogalmazott.

A sportvezető szerint az edzőtábor 200-250 millió forintos beruházást igényelne, viszont évente 30-40 milliós megtakarítást lehetne vele elérni. "Októbertől tavaszig mi használnánk, a fennmaradó időben pedig ki lehetne adni a házakat turisztikai céllal" - tette hozzá, hangsúlyozva, hogy így a fiatal versenyzők is meleg égövi edzőtáborozási lehetőséghez jutnának.

A hírkomp.hu csepeli hírportál tette közzé: Németh Szilárdot és a csepeli fideszes városvezetés tagjait tilos megbüntetnie a kerületi közterület-fenntartóknak. A felügyelet központjában sajtóhírek szerint egy „Ne bírságold meg!” feliratú listát függesztettek ki az önkormányzati vezetők autóinak rendszámával. Szenteczky János csepeli szocialista képviselő szerint Németh Szilárdnak bocsánatot kellene kérni a csepeliektől "azért a pofátlanságért, hogy vele és a fideszes haverjaival kivételeznek" a csepeli közterület-felügyelők.