Fotó;Országgyűlés;ülésnap;

- Izzasztó munkában a Ház - képgaléria

Az új parlament épp az előző ciklus végén elfogadott országgyűlési törvény módosítását tervezi megtárgyalni és elfogadni azért, hogy egy képviselőnek se lehessen két jövedelme azonos időpontban. Az új igazságügyi bizottság ülésén hétfőn ugyanakkor már napirendre kerültek más ügyek is. Például az, hogy megvizsgálják a Demokratikus Koalíció (DK) független országgyűlési képviselőinek esküokmányát. A bizottsági ülésen tárgyaltak az Orbán Viktor és Semjén Zsolt által benyújtott, a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényjavaslatról is. A miniszterelnök pedig a kormányalakítást megelőző konzultációsorozatba kezdett A képre kattintva galéria nyílik!

FOTÓK: BIELIK ISTVÁN/NÉPSZAVA

Ha majd megépül, "eltüntetik" ezt az emlékművet - vázolta a Szabadság téri, már csaknem kész '44-es német megszállási emlékmű jövőjét a tőle megszokott, szenvedélyes hangú beszédében Karsai László a helyszínen. A vitatott műalkotás ellen immár több mint egy hónapja zajló tiltakozás-sorozat újabb állomásán, a szokásos élőláncos tüntetésen a történész kemény szavakkal bírálta az emlékművet védelmébe vevő kormánypárti politikusokat, akik közül többeket is kiemelt, szembesítve őket megnyilvánulásaikkal.