időjárás;előrejelzés;hidegfront;

Fotó: Thinkstock

- Zápor, zivatar, viharos szél

Kedden nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen kell számítani esőre, záporokra, de északon, északkeleten és délen egy-egy zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon és a Duna-Tisza köze déli felén megélénkülhet a szél. A csúcshőmérséklet a Dunántúlon 11 és 15, a Dunától keletre pedig 16 és 20°C között alakul.

Szerdán egy mediterrán ciklon hatására délkelet felől egyre többfelé kell esőre, záporokra számítani, emellett egyre nagyobb területen viharossá fokozódik az északi, északnyugati szél. Délután mindössze 12-17°C-ot mérhetünk. 

Csütörtökön sokfelé kell számítani tartós, nagy mennyiségű esőre, főként keleten, északkeleten záporok, zivatarok is előfordulhatnak. Sokfelé viharos, a Dunántúlon helyenként orkánerejű lesz a szél, hideg időre van kilátás.

Pénteken még többfelé számíthatunk esőre, záporokra, de délután keleten már hosszabb időszakokra is felszakadozhat a felhőzet. A szél főként nyugaton még viharos lehet. Kissé melegedhet a levegő, de továbbra is a sokéves átlagnál hűvösebb időre van kilátás.

Németországban rekordmértékben emelkedett a villamos energia ára az utóbbi években, a lakosságnak 83 százalékkal, az ipari fogyasztóknak pedig 125 százalékkal kell többet fizetniük, mint tíz éve - írja az MTI egy hétfőn ismertetett felmérésre hivatkozva.