Jobbik-Konzervatívok;Sneider Tamás;

FOTÓ: BIELIK ISTVÁN

- Sneider Tamás beszámolna az általános- és középiskolai éveiről

Az Országgyűlés jobbikos alelnöke kikéri az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárától a rá vonatkozó iratokat és azokat hiánytalanul a nyilvánosság elé kívánja tárni.

A politikus hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy az "úgynevezett rendszerváltás" előtti éveket diákként élte meg, ettől függetlenül a "már meggyengült, de a diktatúra jegyeit még kétségtelenül magán viselő rendszerben" meggyőződése szerint jelentések és hatósági iratok születtek róla. Hozzátette: középiskolás korában egyszer politikai tiszt is kihallgatta.

Sneider Tamás álláspontja szerint az embereknek joga van megismerni a választható és választott képviselők múltját, beleértve a "párt- és bizottsági tagságot, az úgynevezett 6-os kartont, a munkadossziét, beszervezési nyilatkozatot".

"Ezekben a napokban, mikor a közbeszéd és a sajtó a több mint 20 évvel ezelőtti eseményektől hangos, egyesek kötelességüknek érzik, hogy a múltamról a tények figyelmen kívül hagyásával beszéljenek" - jegyezte meg, hozzátéve: kiemelt közszereplőként közéleti tevékenységét a nyilvánosság előtt, tabuk nélkül végzi, a múltjában nincs semmiféle titkolnivalója.

Diadalittas hangulat fogadta a sajtót hétfőn az MTVA Kunigunda utcai székházában: Kállay-Saunders Andrásnak az Eurovíziós Dalfesztiválon elért  5. helyezését ünnepelte a közmédia. Néha maga az énekes is szóhoz jutott.